Edzésleírás
A megbeszéltek szerint 05.30 órakor a sportcsarnoknál találkoztunk Kopival és Pistivel, majd nekivágtunk a Desi körnek András tegnap jelezte részvételi szándékát, de nem tudta magát összeszedni. Ellenben Roli a 2-esnél utol ért bennünket bringával, majd végig jött. Az éjszakai eső jól felfrissitette a levegőt, a tegnapi hőhullám után kellemes hőmérsékletben edzhettünk. A 6-7 es kötötti szakaszon még a nap is előbukkant egy-egy percre, de ismét a gyorsan robogó felhők vették át a főszerepet. A betonútról leérve kb egy kilóméteres szakaszon frissen levágott fűben lépdeltünk, de a vashíd után jött a lábáztatás a térdig érő, gyöngyöző fűben. Az erdei szakasz nagyon klassz volt. A 67-es főút után volt még egy kedvező terep, majd jött az akácos rész a fülég érő csalánnal, valamint a tocsogókkal. Gyorsan megegyeztünk, hogy a csaláncsipés jót tesz az izületeknek. A . nehézségről eltereltük a figyelmünket a beszélgetéssel, amelynek témáját napjaink eseményei adták, de főszereplők az 1100-asok voltak. Hogy szine is legyen a témának, arról Kopi gondoskodott. A poénok után a tulsó parton ha nem is látták, de hallották, hogy hol jár a csapatunk. Pisti elmondta, hogy fiának, Leventének kiskutyát (pudli) adtak ajándékba, akinek nehezen telt az éjszakája az új helyen. Az 1-esnél szembe jöttek Anita és Zsolt, akik visszajöttek velünk a sportcsarnokig, ezt követőn Pisti még elkísérte Őket a kerékpárúton. A terep nyomai jól megfigyelhetők voltak mindenkin, de a pálmát Roli háta vitte, amely foltjait a hátsó kerék biztisította. Egy nagyon jó tempójú és hangulatú edzésen vagyok túl, melyet köszönök minden résztvevőnek. "Aki mer, az nyer!" Pihentető hétvégét sporttársak, illetve a felkészülési szakaszban lévőknek kitartó edzést!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:24:35 | 25.59 | 05:39 | 10.62 | 0 | 0 | 0 | 149 |
kopi60 4875 napja
Való igaz,nagyon jó hangulatu,edzés volt..örülök,hogy veletek lehettem..