Edzésleírás
SEFAG Nyárköszöntő versenéyn vettünk részt a Zselicben. IIgazi futóidőt fogtunk ki, azaz kellemes hőmérssékletet, eső nélkül. Megérkezéskor M Norbi hangját helleva tudtam, hogy hazai vizeken vagyunk. A rajtszám felvételkor egy TV stáb riportot készített velem a futás nehézségeiről. A start után egy szivatós emelkedővel kezdtük, amelyet egy tartós szintkülönbség követett. a tavalyi köves út helyett már friss szagot árasztó aszfalton koptattuk cipőnket.Egyre jobban elmerültük az erdőben, amelyet a friss levegő, a csend, nyugalom uralt. A frissítő pontok ideálisan voltak elhelyezve. Mi ketten Balázzsal együtt nyomtuk, mert Pistit sikerült meggyőzni, hogy haladjon saját tempójában (végre). Az utolsó szakaszon egy kis égi frissítőt is kaptunk. A célhoz közeledve a vadpörkölt illata doppingolt bennünket az utolsó 500 méteren. A célban Andris alkoholmentes sörrel fogadott bennünket. Jó volt találkozni Sporttársunkkal, aki hat nappal ezelőtt átesett a tűzkeresztségen azaz lefutotta szép eredménnyel a Prágai MARATON-t. Köszi Andris! Ezt követően kihasználtuk a SEFAG vendékláátását. Vadpörkölt, langalló, hársmézes tea, kávé, ásványvíz és önzetlen kiszolgálás volt a futók jutalma. A pénzhajhász futásszervezők jöhettek volna továbbképzésre. Futásunk közben unokáim a lovasfogattal járták az erdő utjait több mint órán át. Euzt követően is feltalálták magukat, nem volt üres járat. Feleségem az unikákkal végig a starponton volt, ahol M Norb i szinvonalas, közönséget szolgáló műsorvezetést produkált, amelyet mi is tapasztaltunk induláskor, érkezéskor, köszönjük! Sok Sporttárssal találkoztam, amely az élménycsokor bővítééséhez hozzájárultak.
Szuper volt ez a mai nap!!!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:44:48 | 20.55 | 05:06 | 11.77 | 0 | 0 | 180 | 168 |
Kruky10 2697 napja
5:06-os tempó ezen a terepen....nagy gratula mindenkinek! Tényleg nagyon hangulatos kis verseny, a környezet meg hihetetlen!