Edzésleírás
Ma az indulást Norbival való közös edzés miatt későbbre halasztottam. Ő egyesen az uszodából, vizesen érkezett, majd indultunk el Sportcsarnoktól a 8-as irányába. Norbi tervei szerint 5.30-as km futunk. A Zaranyi erdőhöz érve összetalálkoztunk az első katona csoporttal, akik a kiképzést szabotálva az út szélén "pihegtek", természetesen a fák árnyékában. A 2-esnél férfi, női vegyes katonacsoport bandukolt. A Deseda partján kb 10 ember strandolt, két-három horgász próbálkozott. A vizes tábor lakói a parton nyüzsögtek, készülődtek a vizreszálláshoz. Ugyan itt három tűzoltó autó parkolt le. A kikötőben a hattyúcsalád élte napi életét. A fiókák fejlődése rohamos, már alakul a fehér tollazatuk. A 6-os után élvezhettük a napsütést. A forduló után fogytán volt a vizünk, így a strandnál terveztük a frissitőt. A csónakháznál a tüzoltók vizsugárral tartottak a rendőrlovaknak kiképzést. Mi is kértünk egy kis fissitőt a sugárcsőből. Jó 20 méterre a fejünk fölé porlasztották a vizet, amely áldásként hatott. Megköszöntük a szolgáltatást, majd ivóvizat vételeztünk a strandnál, illetve lemosakodtunk. Ezek után egy tempóban haladtunk, illetve a 3-asnál Csabival(futva) és feleségével(bringázva) taliztunk, majd röpgyülés után folytattuk utunkat. A ASportcsarnoktól hazáig már potyáztam, Norbi hazaröpített. A nagy meleg ellenére a gyengébb tempó, kellemes frissitővel jól esett az edzés, miközben jót beszélgettünk. Egészségünkre. Edzésekkel tarkított hetet Sporttársak!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:28:55 | 16.91 | 05:15 | 11.41 | 0 | 0 | 168 | 145 |
Szép hetet néked is Gyuri!Örülök hogy talíztunk spori!Egészségedre!
melath1@ 4831 napja
Szép az edzésnaplod(illetve az edzés munkád).Jól alakul a felkészülésed csak igy tovább!!