Edzésleírás
Az ébredést a biológiai órámra bíztam, így csak 5 óra után indultam. Pistivel az 1-esnél találkoztunk, csak szerepcsere volt. Ő már jött visszafelé a városba. Rövid eszmecserét folytattunk, melybek során megtudtam, hogy Kopi egészségügyi állapota nem veszélyes,de műtétre előjegyezték és futhat. Ez után ellentéres irányba megindultunk, Pisti haza, és pedig a 8-asig. A borult időjárás ellenére szépen kezdett pirkadni mire a Desedához értem. Az út szélén, a derengő fényben, a szombati tóparti szemétgyüjtés során megtelt zsákok okoztak meglepetést. Az önkéntesek tökéletes munkát végeztek. Remélem sokáig gyönyörködhetünk tisztaságban, valamint a természet megújulása látványa is zavartalan lesz. A horgászok a sötét ellenére már a parton bevetésre készülődtek, a túlparton, mint szentjános bogarak világítottak fehér fényeikkel. A forduló után gyorsan kivilágosodott, szerencsére elmaradt a meteorológusok által hajnalra megjósolt cspadék. A madarak ma reggel a szokotnál csendesebbek voltak. A tegnapi pihenőnap után jól esett a mozgás, valamint a késedelmes indulás ellenére találkoztam Pistivel. Jól kezdődött a hét. Hasonlót kívánok minden futótársamnak!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:32:59 | 18.13 | 05:08 | 11.70 | 0 | 0 | 169 | 151 |
Jól indult a napod spori!Egészségedre Gyuri!
Szép napot és hetet kivánok..
Egészségedre Gyuri !
Szerintem is ez jó hétkezdés ! Reméljük, a folytatás sem lesz rosszabb !:-)
Legyen olyan a heted,mint a mai reggeled Gyuri!Szép napot!
melath1@ 4936 napja
GRAT!!