Edzésleírás
A mai nap másként indult. Korán ébredtem, talán a telihold miatt. Az épületből kilépve fene nagy köd fogadott, még az órámat is megzavarta (elvesztete a kapcsolatot a műholdakkal) így a Berzsenyi parkban már be tudtam kapcsolni a stoppert. A fákról csöpögött a lecsapódott pára, de a lehangoló körülményeket megtörte egy kismadár hangja. A felhőzetet és ködöt átvilágítva szórt fény jutott a kerékpárútra, amelyet a nedves aszfalt visszatükrözött. Egy-két autó mozgott, az életnek nem sok jelét lehetet tapasztalni. Visszafelé 1-es és 2-es között megérkezett Pisti, majd együtt kapkodtuk a friss, párás levegőt. Kihasználva a rendekezünkre álló rövid időt, gyorsan átbeszéltük a legfontosabb témákat. Így értesültem Roli futótársunk műtét utáni felépüléséről, aki rövidnadrágos időszakot elérve visszatérhet sorainkba. Várunk Roli!A Sportcsarnoknál ránk köszönt egy kismadár. Gyors programegyeztetés után elváltak útjaink. A Szent Imre utcában majd egy kilóméteren keresztül követet az énekes madár. Fákra, kerítésre szállt tőlem 3-4 m-es távolságokba. Feketerigó tojó volt. A rendőrségnél elhúzott a park irányába. Ezen kellemes epizód felejtete velem az indulási nehézséget. Az edzés jól esett, főleg, hogy találkozhattunk.Az óta már a piacot is megjártam, így már folytatódik a nap. Holnap floyt.köv. Egészségünkre Pisti!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:06:01 | 12.61 | 05:14 | 11.46 | 0 | 0 | 166 | 151 |
Csaba43 4974 napja
Nagyon tuti leirás spori!Gratulálok Gyuri!Jó 7vgt kívánok spori!