Puha vagy, Jenő! - avagy beszámoló a börzsönyi hegyi félmaratonról

iSTVán | 2008-07-10  | 13 hozzászólás

• cimkék:
• hegyi, 
• félmaraton, 
• terepfutás, 
• Börzsöny, 
• futás, 
• versenybeszámoló 

Tweet

Ez a kis írás részint késői beszámoló szeretne lenni a tavalyi versenyről, és egyben kedvcsináló az ideihez (augusztus 23.).

A tavalyi nyaram nagy része a „futni vagy nem futni" gondolatkör jegyében telt, sokszor éreztem úgy, hogy nem szabad erőltetnem nem teljesen egészséges lábbal a futást. Maradtak tehát a rövidebb versenyek (elsősorban azok, amelyeken egyébként rendszeres résztvevő vagyok). A csákvári 12 órás OB számomra szabaddá vált augusztus végi időpontjára lehetett még valamit beillesztenem.

Kapóra jött tehát egy váratlan levél. Ahhoz hozzászoktam, hogy ismeretlen helyről is megtalálnak versenykiírásokkal, de most egy elég vastag borítékot kaptam. Részletes kiírás, anyagok, már ebből is feltűnő volt, hogy a szervezők komolyan gondolják. (Egyébként ebben az érzésben nem kellett csalódnom.) A versenyprogramban hosszabb és rövidebb távok (félmaraton, 7 km, 3 km), kellemes környezet, vendéglátás, elfogadható nevezési díjak és az élversenyzőknek még pénzdíjak is.



Hogy ne menjek egyedül, húgomat is sikerült megnyernem az ügynek, így aztán a reggelt autózással kezdhettük. Hadd idézzem be előző napi hozzászólásomat a FUTObolondok topikról:

„Holnap megyünk a diósjenői futónapra (reggeli indulással, Pakson, Budapesten keresztül). Elég messze van, de olyan jól hangzik az a közel 10 km emelkedő a félmaraton elején :-) (Bár optimizmusra azért nincs nagy ok, szerdán teszteltem magam emelkedőn, de nem voltam világverő formában...) Az biztos, hogy az erdei táj tetszeni fog, a térkép szerint reményeim vannak arra, hogy lesz bőven aszfaltozott rész, bár a versenykiírásban vegyesen szerepel többféle burkolat."

A környék sem okozott csalódást, már utazás közben is tetszett. A parkolóhellyel már kicsit kevésbé voltam elégedett. Volt ugyan, de az árnyékos részeket már korábban elfoglalták. A nap pedig sütött keményen.

A másik kellemetlenség, hogy az előző nap esti kis vádlihúzódásom nemhogy javult volna, de a kocsiból kiszálláskor alaposan megijesztett. No, szépen vagyunk.

Öltözködni nem nagyon szoktam (nagyrészt abban utazom, és viszek váltóruhát), de akinek szüksége volt, a kemping területén megtehette, mosdót, WC-t is ott használhattunk. A nevezés rendben ment, a póló nem hivalkodó, de kellemesen néz ki. A rajtig a műsorvezető (bár egyelőre még nem Péter Attila szintjén, mondjuk 80%-ot mondanék rá) ellátott információval, alakítgatta a hangulatot. Nekem így is tetszett, de szerintem idén még jobb lesz. A futáson kívül sok szó esett az erdőről, amely témához több ismertető tábla is kapcsolódott, lehetett olvasgatni is.

A műsorvezető egyik mondatát nehezen értelmeztem: a rajt előtt átvisznek bennünket az 1 km-re lévő rajthelyre. Mint utóbb kiderült, ez azt jelentette, hogy csoportosan sétálunk keresztül az erdészethez tartozó birtokon. Az első száz-kétszáz méter gödrökkel, kövekkel tarkított út. Kezdtem hát kicsit megijedni, mert itt lesz a befutó. Aztán szerencsére hamar rendes aszfaltra váltottunk, a rajthely pedig az igen kellemes minőségű aszfaltúton, fák között, árnyékban. A séta közben kissrác (óvodás vagy kisiskolás korú) figyelmeztette apját, hogy lehet, hogy sírni fog, ha nem sikerül jól a versenye. Nem kell sírni, mert egy ilyen versenyen mindenki győztes, aki célba ér - okosította az apa, emlékeim szerint sikerrel.

A rajt stílusosan vadászpuska-lövésre indult (volna, a rövidebb távon indulóknál rendesen elsült). Nekiindultunk hát az emelkedőnek. Kicsit több mint három kilométer után kanyarodtunk le az aszfaltos útról. Az időm 14 perc körül, vagyis négy és felesben kezdhettem. Az újfajta útburkolattal nagyjából sikerült megbarátkoznom. A pályaleírásban szereplő megerősített földút tehát azt jelenti, hogy a kőzúzalékot az évek alatt jól beletaposták a járművek a talajba. Tulajdonképpen jól futható, de oda kellett figyelni a kövekre, időnként pocsolyákra, sárra; valamelyest átmenet volt tehát az országúti és a terepfutás között.

Pár perc múlva az út melletti fán kilométerjelzésre lettem figyelmes. (Lehet, hogy korábban is volt, de addig nem tűnt fel.) Ezután nézegettem a részidőimet. Itt - 5 km táján - volt a legmeredekebb rész, itt ötpercesben haladtam, majd 3 km valamivel négypercesen kívül - ez már lankásabb szakasz. Itt volt egy tisztás, párszáz métert tehát futottunk az árnyékos erdő védelme nélkül is. A frissítők rendben voltak, bár a részletekre nem nagyon figyeltem. (Nekem ilyen távon leginkább csak kis vízre van szükségem, azt megkaptam, a többi a feledés homályába veszett :-)) 10 km kellemes emelkedő után következett a lejtő, amitől tartottam kissé. Félelmem azonban alaptalannak bizonyult, a lehetőségekhez képest elég jól haladtam, bőven négypercesen belül. (Volt egy 3:20-as km is, de az szerintem sajtóhiba :-)). Az erdészeti műútra egy patakon átszaladva jutottunk vissza. Szerencsére most nem volt bő vizű (lehet, hogy máskor sem), könnyedén átléphettük, majd futottunk egy kis kerülőt a fordítóig, hogy pontos legyen a táv. Összesen tehát kb. 13 km volt a „megerősített út", a maradék 8 km jó minőségű aszfalt. (Leszámítva persze a cél előtti párszáz métert.)

Az erdei részre nem vittem magammal a fényképezőgépet - gondoltam, hogy gyorsabb leszek nélküle -, de utána ismét előkerítettem.



A cél tehát a diósjenői kemping bejárata mellett volt; mint látható, népes rendezői gárda felügyelete mellett. A rendezők között az erdészet munkatársai mellett számos, futapestes versenyekről ismert arcot ismerhettem fel. Így aztán az eredmények rögzítése, később az eredménylista gyors elkészítése, gördülékenyen, jól zajlott.

Az én eredményem elég jó lett (1:28-on kicsit belül), emiatt - régi rossz szokás - eszembe ötlött, hogy jó volt-e a pályakimérés. Aztán megnézegetve a többiek eredményét arra jutottam, hogy nagy tévedés nem lehetett benne, a gyorsaságom talán a kellemes, árnyas pályának köszönhető. (Meg talán a lábproblémámnak, ilyenkor igyekszem mihamarabb célba érni, hogy minél kevesebb ideig álljon fenn a rásérülés kockázata :-))



A beérkezés után tisztálkodás és az autó árnyékba helyezése volt a program. (Szerencsére a nap fordultával találtam egy kedvező helyet.) Következhetett az ebéd (amely emlékeim szerint benne volt tavaly a nevezési díjban, de idén mintha másképp lenne a kiírás). Két bográcsban főtt a gulyás, választhattunk, hogy a vadhúsos vagy a szarvasmarhából készült verziót kérjük. Mivel jó forró volt, ez a programpont eltartott egy darabig :-)



Az eredményhirdetéshez kis táncos műsor is dukált, külön érdekesség volt, hogy az egyik táncos a kategóriás eredményhirdetés során egyből a dobogóra is felállhatott.

Végül egy kis ajándéksorsolással fejeződött be a hivatalos program.
Hazafelé még hosszú út állt előttünk, így nem maradtunk sokáig.
Összességében tehát egy kellemes rendezvényen vehettünk részt, amely egyedi hangulatával, a rendezők kiemelkedően jó hozzáállásával valószínűsíti, hogy hosszabb távon is a versenynaptárakban fog szerepelni ez a futónap, ahol mindenki igénye szerint választhat a könnyebb és nehezebb versenyszámok között. (Sajnos nekem személy szerint messze van, így nem valószínű, hogy állandó vendég tudok lenni.)

Nem árt tudni:
A kedvezményes előnevezés határideje: augusztus 5.
A verseny hivatalos oldala
A tavalyi eredménylista

Kiegészítések (csak elszántaknak! :-))
Talán magyarázatra szorul a cím. (Élő futballexikonok és focifóbiások lapozzanak! :-)) Jenő bácsinak fiatal koromban „a züllői úton" a győztes meccseket szoktuk megköszönni, de legendásan híres volt keménységéről, mint szokták mondani, a sportszerűség keretein belül védőként maximálisan igyekezett „megkeseríteni" az ellenfél támadóinak életét, neki szokták bekiabálni pályafutása során a címben idézett mondatot.
Valahogy hasonló érzésem volt ezzel a félmaratonnal kapcsolatban is: kemény volt, amennyire a sportszerűség engedte. Ilyen „ellenféllel" szemben különösen jó érzés jól teljesíteni. Egyik főszervező is - ha jól értettem a célba érkezésekor -, annyit mondott: nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz. (Persze teljesíthető, és nagy élmény.)

Aki olvassa a FUTObolondok topikot, észrevehette, hogy nem vagyok nagy híve az erdei futóversenyeknek. (Amellett hogy én magam rendszeresen futok erdőben; bár ilyenkor is igyekszem kerülni a komolyabban védett területeket, és nem mászkálok le a „hivatalos" útról.) Az ok roppant egyszerű: féltem az erdőt. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezt a féltést nem szabad indokolatlanul túlzásba vinni. Ez a verseny is jó példa arra, hogy az erdő életének számottevő zavarása nélkül is lehet szép számú versenyzőnek futni az erdőben. Hogy miért is mondom ilyennek: nyári napon, a déli időszakban rendezik a versenyt, amikor a vadak gyakorlatilag nem mozdulnak ki rejtekhelyükről. Csak olyan úton folyik a verseny, ahol gyakori az emberi jelenlét. A limitidő 3 óra, tehát meglehetősen rövid az erdő „emberterhelése". (Igaza van a kedves olvasónak, az erdő ennél jóval többet is kibír. De nem bármennyit, ezért mindig célszerűnek tartom a figyelmeztetést: vannak határok, s ezt mindig szem előtt kell tartani!)