Edzésleírás
Derlt égbolt, csillagok és fogyó Hold fénye, valamint madár csicsergés fogadott, amikor leértem. A parkolóban álló autók egységesen fénylettek a rájuk fgayott csapadéktól. A Sportcsarnoknál találkoztam Katával, Csabival, Kopival és Pistivel (szervező), majd harangszóra nekivágtunk a 8-asig tartó távnak. Az út menti víztócsák hártyásak voltak, az aszfalt helyenként jégtől fehérlet. Persze abból is amit a Hold fényénél láttunk. A fordulóhoz értünk mire kivilágosodott. A tegnapi egész napos eső a levegőt kitisztitotta, a szél a párát eltüntette, kristálytiszta levegőt biztosított a futó csapat számára. A táv alatt végig beszélgettünk, anekdotáztunk, illetve a Kopi biztosította, hogy nevetésünk zaja törje meg a kietlen Deseda part csendjét. A madárvilág már beindult A kifolyónál két gázlómadár leske az uszkáló halakat. A 2-es után megjelent a Kelet-Ivánfa dombjai mögött a Nap hatalmas vörösen izzó korongjával, de kér percen belül vakítóan világított. A látvány a csapat minden tagját megérintette. A jégcsarnoknál rövidnadrágos, polós jégkorongozó fiatalok végeztek bemelegítést. A Sportcsarnoknál elváltak útjaink, mi Csabival együtt folytattuk utunkat a Szent-Imre utcáig. Otthon még az infrában kényeztettem magam. Az edzés a csapattal nagyon klassz, hangulatos volt. Egészségünkre. Aki ott volt, nyert! Kellemes arany vasárnapot Sporttársak.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:49:04 | 17.98 | 06:04 | 9.89 | 0 | 0 | 188 | 132 |
Néked is kellemes arany vasárnapot Gyuri.Jót dumcsiztunk spori.Egészségedre!
kopi60 4671 napja
Örülök,hogy ilyen jó kis edzést hoztunk össze..