Edzésleírás
Fogyóholdas, csillagfényes hajnalra ébredtem, majd Csanádnál is el akartam érni ezt az állapotot. Mivel este 11-ig nézte a tv-t, esélyem sem volt, hogy reagáljon ébresztési kisérleteimre. Így egyedül vágtam neki a távnak. Sajnos a horgászok is korán keltek, így az 1-es és 2-es közötti stzakaszon végig élvezhettem a mopedek benzingőzét, bűzét, mivel ma még a levegő sem mozdult. A Deseda környékén már friss, párás levegő fogadott, melyből jó nagyokat slukkoltam a motor mentes övezetben. Az útvonalon a tegnapi verseny nyomait még lehet látni. A strandon, visszafelé jövet találkoztam a "vágtázó némával", majd 06.00 órakor a Tesco előtt robogott el. Vélhetően akkor ért haza. A 2-esnél taliztam Pistivel, aki hazáig elkísért, hogy jót beszélgethessünk, volt miről. Köszönöm ezt a gesztust, jól esett. Hazaérve unokám került elő a szobából, indulni akart, majd meglepődött, hogy már vége a reggeli edzésnek. Visszafeküdt, azóta is alszik. Most töröm a fejem mivel tudom majd kiengesztelni. A reggeli mozgás a két napos pihenő után jól esett. Mozgásgazdagnyári hetet Sporttársak!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:59:40 | 12.13 | 04:55 | 12.20 | 0 | 0 | 169 | 152 |
kopi60 4789 napja
Szép volt spori....