Edzésleírás
A telihold nyugovóra tért a nyugati égbolton a felhők között, miközben keletről erősödött a pirkadat. A tegnapi erős szélből egy kicsi még maradt, de a levegő felfrissült, akác és bodza ilattal telítődött. A madarak , elsősorban a fekete rigók, rendesen beszélgettek. Az út szélén levágott fű szénaillatott árasztott. A Desedai kifolyó felett köd terjenget. A tó part horgászmentes volt, de a parti élővilág lármás volt már. A kakukk köszöntött a nyárfa tetejéről. A forduló után már jöttek szembe a horgászok, akik elhaladása után egy róka futott át előttem az úton kb. 20 méterre, majd tünt el az akácosban. Megnyugtató volt látni, mivel korábban ezen érdőrészben voltak a kóbor kutyák. A keverőnél megérkezett Pisti, akivel visszamentem a 3-asig. Így volt lehetőségünk beszélgetni, ami már hiányzott.Megdöbbentő autósélményéről számolt be, ami tegnap történt vele egy 1100-as személlyel. Jobb nap reményében váltunk el a sportcsarnoknál, majd irány a pék. A mozgás jól esett, a találkozó színesebbé tette a reggelt, jöhet a nap. Kellemes tavaszi napot Sporttársak.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:09:10 | 13.71 | 05:03 | 11.89 | 0 | 0 | 0 | 119 |
kopi60 4886 napja
Igen,egészségedre!!!mi volt a cigókkal?