Edzésleírás
BP Futás #2025/19 Kombó #6 Iramos kombó #4 (Szigeten 1kör erősen), (1097)
Iramos kombó, az utolsó „király”edzés a ciklusban. Éppen ezért semmi tartalékolás, brutál max. Ráadásul pont pihenőnap után. Igen ám, de a kevés alvás miatt nagyon nem voltam ideális állapotban. Mindamellett hiába kezdtem későn futni, még így is meleg volt.
Az eredeti tervem úgy volt hogy 6 vagy 8kilit futok. Ha elejétől végig normálisan kezdek és futok akkor elég lesz a hat. De ha az elején „lazsálok”, akkor 8.
Elkezdtem nagyon, utólag azt mondom talán túl erősen is. Éppen ezért futottam, csak ötöt. Pont körbe érek így a szigeten, elég lesz ez is. Borzasztóan esett a futás. Érzésre borzasztó volt, sokkal több kéne bennem lenne. A kevés alvás és azért a melegebb idő megtette a hatását. Hiába kezdtem 8kor a futást, így is 28fok körül volt, bár legalább a nap már nem sütött. Szerintem jobban ment volna a futás, ha kipihenten csinálom, de cserébe napközben, ~32fokban. Jobb lett volna úgy.
Részidők és pulzus
4:24 159/166
4:21 168/171
4:30 168/171
4:36 170/172
4:30 172/176
Látszik, hogy folyamatosan növekvő pulzuson, és látszik a lassulás is. Belülről azért durvábbnak éreztem. Belülről úgy éreztem az elejét túl gyorsan futottam és emiatt lassultam. Érzésre olyan 4:08-4:12-4:35-4:45-öt mondtam volna az első 4 kilire… Az első 1,5 kilin még semmi bajom nem volt, de onnantól azért úgy éreztem hogy elértem a max pulzust és egyszerűen kín szenvedés volt az egész futás. Éreztem hogy (lábilag) lassulok, de pulzusom nem nyugszik. Szóval hasznos ilyen szempontból ez az edzés. Csak hát kurvára nem tudom hogy akkor hogyan lehetne így nyáron, ilyen melegben erős kombó edzést csinálni…?
Belülről az elején úgy éreztem hogy 4:20-as átlagtempóban végig fogom tudni futni. Miután belassultam úgy voltam vele, hogy azért 4:30-on belül kötelező lenni maradni, de jó lenne 4:25. Igazából titkon egy kicsit jobbakat reméltem. Szóval a 4:20 is talán lehetett volna ~4:15, nem lepődtem volna meg, ha végig tudtam volna futni olyan tempóban és intenzitáson. Vélhetően HA nincs meleg és HA kipihentem volna magam, akkor ment volna…Csak a sok ha…Nyilván a 4:28 sem katasztrófa. Úgyhogy ezúttal (kivételesen) nem vagyok csalódott. Elmúlt hetekben nagyon sok olyan edzés volt, hogy nem értettem miért ment olyan szarul. Most csak kicsit maradtam el a terv/remélt időtől. És egyértelműen tudom is az okát és elfogadom. Csak azért bánt, bosszant, hogy nem tudtam kihozni magamból a maximumot.
Korábbi iramis kombók
05.17 Sziget 6km, 4:19-es tempó, 160/176
05.25 Tiszaújváros verseny, 4:18-as tempó 160/170
06.05: 8km, 4:35-ös tempó 161/182
Ma pedig 4:28, 168/176
A mai a tiszaújvárosra volt hasonló, vagyis nem nagyon volt benne fokozás. Vagyis tiszaújvárosban volt egy kicsi, a maiban annyi sem. Utós 300métert tudtam csak (egy nagyon kicsit) megfokozni, de épphogy. Túlélés volt a cél. Sikerült. Pulzusilag elégedett lehetek, vagyis az átlagpulzus az szép magas. Szóval hasznos volt. Valamire biztosan….
Végig küszöb intenzitásban futottam! 94%-ban!!! Tiszaújvárosban ez mindössze 77% volt, míg a szigeti 8km-ben ~64+6. Vagyis 64% küszöb és 6% maximumom. Most ezt nem értem el, de így is nehezebb edzés volt szerintem, mivel nem volt benne \"laza\" rész....
Azért így megnézve akár csalódott is lehetnek…mert a 8km-nek átlaga mondjuk 4:35 volt, de azért mert volt benne sok „utazó” tempó. Ma pedig végig erősen és így lett ilyen (sz@r). De egyértelműen nem vagyok ma csalódott, mert a körülményeket figyelembe véve ez volt bennem. Azért jó lenne egy értelmesebb iramos edzés. Nem tudom van-e annak értelme, de gondolkodok azon hogy ~3km-t fussak mindössze, azt viszont tényleg erősen (4:10+?). De egyelőre pihenőhét, aztán majd meglátom mi/hogy alakul!