Edzésleírás
UB 2016, harmadik szakaszom. B.máriafürdő 2 - Fenyves - Alsóbélatelep. Itt már legalább kétszer futottam, most viszont a töksötét, fejlámpás verziót is kipróbálhattam.
http://www.mapmyrun.com/routes/view/1093814314
Amikor begurult a bringán a váltás előtt Tibi, mondta, hogy baj van. Annyira fáj a tenyere, hogy nem bírja fogni a kormányt. Elengedett kormánnyal tud menni ugyan, de csak 16-18 km/h-val. Mondtam neki, hogy pihenjen, masszírozza át a tenyerét, az sem baj, ha végig egyedül maradok. Lámpám volt, palackkal a kézben is sokszor futok. Jó 30 percig tényleg egyedül is voltam, eleinte kevés futót láttam, aggódtam, hogy nem tévedtem-e le a kijelölt útról. De minden oké volt, végre hűvös is, de nem lett hideg se (mint az előző három UB-n), így rövidujjúban lehetett futni. Sokkal jobban is éreztem magam, mint az első két szakaszon (emelkedők sem voltak. Tibi tehát végül utolért, pár percig beszélgettünk, de aztán úgy döntött, hogy nem tud tovább kísérni minket. Előrement. A következő váltóponton még megvárt, de utána már előrement a célig nélkülünk. Pont éjfél előtt értem be, a chip leolvasásakor még nem is láttam senkit a csapatból (bár 200 m-rel korábban Tamást láttam az autó mellett állni). Aztán pár mp után jött Karesz.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:47:59 | 8 | 06:00 | 10.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |