Edzésleírás
UB 2016, második szakaszom. Salföld-Ábrahámhegy-Badacsönyörs (Varga pince)-Tomaj-Tördemic (a római úton).
http://www.mapmyrun.com/routes/view/1093807092
Az UB itinere szerint ez 16,2 km, a mapmyrun 800 m-rel kevesebbet mutat. Tamás lassan futott, így kicsit később kezdtem a futást a tervnél. Közben fátyolfelhős lett az ég, csökkent a hőség és egy kis szél is támadt. De jól benapkrémeztem magam, a combomat futóbolond krémmel is bekentem, és az eddigi szokásommal ellentétben nem a futás alatt volt rajtam a kompressziós szár, hanem előtte (regenerálás segítés). További nyűgöm volt, hogy a cipő valamiért nagyon nyomta az egyik ujjamat. Szerintem túl vastag zoknit vettem fel, meg a szilikonos betét is szűkíti a cipőt. Arról a lábujjról későn is vágtam le a körmömet, már az UB-ra utazáskor megnyomorodott.
A szakasz eleje elég lejtős volt, jól is ment. Az első szakaszon jelentősen gyorsabb is voltam a 6p/km tempónál. Érdekes volt átfutni a Varga pincészeten, a pincehideg levegő kárpótolt azért is, hogy emiatt lépcsőzni éss kerülni is kellett. Egy pohár rozét azért adhattak volna, jólesett volna. Aztán a Badacsonyhoz érve (ami egyébként eddig hiányzó szakaszom volt az UB-n) jöttek az emelkedők is. A római úton föl-le hullámzott az út, s mivel csak egy palack vizem volt, nagyon be kellett osztani a frissítést is. (Elég ritkák az UB-n a frissítőállomások). Tibi sokszor előre is gurult, nyilván már itt kezdett sajogni a tenyere. Tény, hogy mindenki lassabb is volt, mint szokott, ez neki pedig fokozott nehézséget okozott. Két emelkedőn bele kellett sétálnom, mert féltem, hogy ha erőltetem a dolgot, akkor görcs lesz a vége. Közben újra eloszlottak a felhők és teljes erővel sütött a nap -- este hatkor van ereje azért rendesen. Nagyon vártam a végét, és aztán el is jött. A cél előtt rámköszönt Márti, nem is tudtam, melyik szegedi csapattal van ott. Nagy öröm volt, hogy megállhattam a célban, ahol nyújtás után ismét teljesen jól lettem. Ezután már csak 2×8 km volt vissza, amit már a hűvösebb éjjel és hajnalon kellett futni.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:38:54 | 15 | 06:36 | 9.10 | 65 | 0 | 0 | 0 |