Edzésleírás
Csillagos égbolt, derengő K-i égbolt, lengedező szélben indultam. A SMRFK-n az irodai flények elárulták, hogy Kaposváron az éjszaka valaki munkát adott a bünügyeseknek.A felüljáró után a szántásban egy traktor erőteljes fényeire lettem figyelmes, amely vetésbe kezdett méltóságteljes mozgásával, a traktor duruzsoló hangjával, mögötte szállt a porfelhő. A sötét miatt a füredi oldalt választottam, ahol nyesttel is találkoztam, majd egy kerékpáros is eltévedt arra. A parton három helyen is sátorban hotgászok pihentek. A 67-es hídnáél rövid frissítő, majd irány az erdei szakasz. Meglepetésemre az út jelentős része - a másik hídig tartó szakaszt bekeérteve- le van terítve közuzalékkal, illetve el van hengeresve, így kiválóan alkalmas hfutásra. Elképzelésem szerint ezt a réteget fogják még lefedni egy apróbb zuzalékkal, mivel az aszfaltozást nem engedélyezte a SEFAG. A Kapás utcánál, illetve a csónakháznál találkoztam ismerős horgászokkal, akikkel egy-két percet dumcsiztam, majd irány tovább. Közben felkelt a Nap, amelyet a dombok miatt nem láthattam. A gátnál megérkezett Sz. Bandi. A pékségben feltankoltam. A mozgás jól esett a két nap kihagyás után, nyári, derűs napot Sporttársak!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:03:36 | 23.66 | 05:13 | 11.49 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Andibandi 3450 napja
Behoztad a kihagyást, egészségedre!
AZ a Bandi? :))