Edzésleírás
A szokásos vasárnap reggeli találkozási pontra indultam, de a Szent-Imre utcán már jöt szembe Pisti, bemelegített, majd közölte az örömhírt, bővül a csapat. A parkolóban Kopi várta érkezésünk, nagyon megörültünk egymásnak. A 6 órai harangszó már menetben ért bennünket, a derüs jókedvünktől éppen hogy meghallotuk. Menet közben időnként politikai téma is felmerült, de Kopinak köszönhetően gyorsan visszanyertük a jókedvünket, így nevetésünk törtöte ki a Deseda partját. Egyébként csodálatos holdvilágban indultunk, majd a pirkadatot is átszáguldottuk, majd az "építménynél" azaz a hídnál rövid pihi, vizszint ellenőrzés a pilléreknél. Visszafelé is töretlen volt a hangulat, a tempóval nem foglalkoztunk, enek ellenére hipp-hopp a sportcsarnoknál voltunk, igaz közben Anitával is pacsiztunk. Kopi és Pisti a sportcsarnoknál közlekedési eszközt váltott, én hazafelé vetem az irányt, de még mindig a sutkákon derülve. A mozgás jól esett, kár lett volna kihagyni, köszönöm Kopi és Pisti, egészségünkre.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:44:38 | 18.27 | 05:44 | 10.48 | 0 | 0 | 0 | 0 |
nagyon szuper volt veletek,és jó pihenést kivánok rádfér az egész napi kerti meló után.nagyon szépen köszönöm az ajándékot.
taki66 3908 napja
Szuper csapat,szuper edzés.Egészségetekre Gyuri!