A versenyúszás kezdetei

Tudtad, hogy a korai olimpiák programjában szerepelt többek között matrózúszás, vizi távolugrás és akadályúszás is? És hogy már a 19. században sem fogadták el az úszóeredményt ha az ember speciális kaucsuk ruhában és lábvitorlával úszott? Érdekességek, információk az úszósport korai történetéből.

Az úszóstílusok kialakulása

A versenyúszás kialakulásának kezdetén a XIX. század végén egyeduralkodó úszásnem volt a mellúszás. Az első versenyeken szinte valamennyi versenyző mellen vagy ahhoz hasonlóan úszott. Az egyre gyorsabb úszás érdekében később más úszótempókat is alkalmaztak a versenyzők. Rájöttek arra, hogy a karok víz felett történő előre vitele gyorsabb úszást eredményez, ez az úszótempó volt a mai gyorsúszás őse. Kialakult az oldalúszás vagy más néven matrózúszás, melyet a kiemelt fej elfordítása, az egyik kar víz alatti előre vitele és a lábak tempónként történő nagy kiterjedésű ollózó mozgása jellemzett.

1870 körül a Kutya-sziget bennszülötteitől eltanult úszásmódot hozta Európába egy angol kalandor, bizonyos John Trudgeon. Ő már hason fekve úszott és mindkét karját a víz felett lendítette előre, amivel a karmunka lényegesen hatásosabb lett. A mai gyorsúszáshoz képest ez a technika még mindig kezdetleges volt, mert a mellúszó lábtempót alkalmazta és a meredek vízfekvése hátráltatta a gyorsabb előrehaladást.

Az úszásmódok közül később az ún. „magyar stílus" volt a leggyorsabb. A magyarok elhagyták a haladásban zavaró békatempót, erőteljes karmunkával úsztak, lábaikat csak egyensúlyozásra használták. (Az első újkori olimpia kétszeres olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd is így úszott és Halmay Zoltán is ezzel az úszásnemmel nyert két aranyérmet 1904-ben St. Louis-ban.)



A gyorsúszás fejlődésében meghatározó szerepet játszott a krallozó lábmunka elterjedése. Ezt a lábtempót először az ausztrál C. Healy alkalmazta: a magyar stílusnak megfelelő kartempóhoz kapcsolta a krall tempót.

Az ausztrál Arthur Cavill ötlötte ki a hátúszást, de ő még tulajdonképpen hanyatt fekvő mellúszást végzett, azaz karjai egyszerre nyúltak hátra, lábai pedig békatempóval mozogtak. A hátúszást 1912-ben az amerikai Harry Hebner fejlesztette tovább, váltott kar- és taposó lábmunkával nyert olimpiát 100 m-en.

A legfiatalabb úszásnem a pillangó, amelyet a német Erich Rademacher mellúszás közben talált ki, amikor egy szoros célba való benyúlás során kiemelkedett a vízből, és szinte ráugrott a falra. A pillangó karmunkát az amerikai H. Myers tökéletesítette 1933-ban, de ekkor még mellúszó lábmunkát használt hozzá.

Csak 1935 körül jelent meg a páros lábú, ún. delfin lábmunka, de az akkori mellúszó szabályok szerint ez szabálytalannak minősült. (A pillangóúszás ekkor még nem volt különálló úszásnem, így a pillangózók - a mell lábbal és pillangó karral úszók - a mellúszás versenyszámaiban indultak). A FINA csak 1952-ben ismerte el negyedik hivatalos úszásnemként a pillangót.


Az úszósport szervezeteinek kialakulása

A világon az első, úszással foglalkozó nemzeti sportszervezetet, az AMSC-t (az úszó klubok szövetségét) Angliában jegyezték be, 1869-ben. A szövetségnek 1880-ra már több mint 300 úszóklub volt a tagja. A szövetség alapítóülésén rögzítették az úszás versenyszabályait, és az amatőr státusz kritériumait.

Magyarországon az első úszóklub 1893-ban, a Magyar Úszó Szövetség pedig 1907-ben alakult meg.

Az úszók nemzetközi szervezetét, a FINA-t (Federation Internationale de Natation de Amateur) 1908-ban alapították meg Londonban. A magyar Donáth Leó kezdeményezésére alakult meg 1927-ben az Európai Úszó Szövetség (LEN).


Az első úszóversenyek

Az úszósport bölcsőjének Angliát szokás tartani, mert bár több országban, köztük Japánban és Ausztráliában is egészen korán rendeztek már úszófesztiválokat, szervezett keretek között, rögzített szabályrendszerrel először az angol úszók versenyeztek.

Az angol úszószövetség még megalakulásának évében, 1869-ben megrendezte Anglia első úszóbajnokságát. A versenyt a Temzén bonyolították le, az egy angol mérföldes (1609m) távot Tom Morris nyerte, 27 perc 18 mp-es idővel. Az úszóbajnokságot ezután évente megrendezték. A program fokozatosan bővült, a távúszás mellett 1878-ban először már 100 yardon (kb. 91 méter) is versenyeztek az úszók. Ezt a rövid számot zárt medencében rendezték, és az első bajnok, J. Moore 1:16 alatt teljesítette a távot. Ezután bevezették az 500 yardos, majd 1880-tól a 200 yardos távokat is.

A medencében úszott bajnokságok mellett a sajtó az 1870-es években már lelkesen számolt be a különféle távúszó kísérletekről is, melyek nagy elismerést váltottak ki az olvasókban. Hamar felmerült természetesen az eleinte lehetetlennek tűnő ötlet, a La Manche-csatorna átúszása. Elsőként egy amerikai úszó, Boyton sikeres átúszásáról érkeztek hírek, ezt a kísérletet azonban később nem fogadták el, mivel kiderült, hogy Boyton úszása során egy speciális, kaucsuk ruhát viselt, ami fenntartotta a vízen, hanyattfeküdt, kis lábvitorlát szerelt magára és lapátok segítségével hajtotta magát.

A csatorna első hivatalos átúszója így a 28 éves angol Matthew Webb kapitány lett, aki 1875-ben 21 óra 45 perc alatt átúszta a La Manche-csatornát Dover és Calais között (33 km). Webb a testét a 16 fokos víz miatt vastagon bekente zsírral és a feljegyzések szerint a távot végig mellúszásban teljesítette. Nem mindennapi teljesítménye az úszás robbanásszerű népszerűsödéséhez vezetett. Webb innentől kezdve különféle úszóprodukciókkal tartotta el magát. Utolsó mutatványára 1883-ban került sor, amikor tízezer dollárért arra vállalkozott, hogy átússza a Niagara-vízesést. Július 24-én délután 4 órakor vágott neki a víznek a nagyszámú nézőközönség előtt, de pár karcsapás után elmerült a habokban és többé nem jött föl. Holttestét néhány nap múlva találták csak meg.

Hazánkban az első úszóversenyt 1880-ban rendezték, a résztvevők a Balatont úszták át Siófok és Balatonfüred között. A versenyt Szekrényessy Kálmán nyerte meg 6 óra 40 perces idővel. Az első bajnokságnak nyilvánított versenyre 1882 augusztusában került sor, a Káposztásmegyer és Margitsziget közötti, 4000 méteres távon. A versenyen hárman álltak rajthoz - mindannyian mellen úsztak - a győzelmet Magyary Kossa Ferenc szerezte meg, aki 32 perc alatt teljesítette a távot. Zárt medencében először 1890-ben rendeztek úszóversenyt, a Lukács fürdőben, egy 22 x 20 méteres medencében. A táv 500 méter volt, a győzelmet Schürnmacher Zsigmond (MTK) szerezte meg. 1892-ből már feljegyzett időeredmények is vannak, egy, szintén a Lukács fürdőben lebonyolított versenyről. Íme a győztes idők:

44m, nők: Kann Eleonóra 1:03
88m, nők: Lindtner Lilla 2:03
110m, férfiak: Balogh Hugó, MAC 1:47
660m, férfiak: Balogh Hugó, MAC 13:13


Úszószámok az olimpián

Három francia lap, a Matin, a L'Auto és a Velo szervezésében már 1889-től rendeztek nem hivatalos Európa-bajnokságokat, 1903-tól pedig világbajnokságokat, de a legjelentősebb nemzetközi úszóverseny kétségtelenül az olimpia volt.

Már az első, 1896-os játékok műsorától kezdve az úszás minden olimpián szerepelt. Az első olimpián Athénban még csak négy úszó számban mérték össze erejüket a versenyzők: 100m, 500m, 1200m gyorsúszásban, valamint a helyiek számára megrendezett matróz (tengerész) úszásban, ahol mindenki olyan stílusban úszhatott, ahogy akart, illetve ahogy tudott. 1900-tól szerepelt az olimpián a mellúszás, 1904-től a hátúszás és csak 1956-tól a pillangó. A vegyesúszás csak 1964-ben került be az olimpiai úszószámok közé.



Az első három olimpián nyílt vízben úsztak a versenyzők, a Londoni olimpia óta pedig medencében rendezik a versenyeket. A medencék először 100 méter hosszúak voltak, és vizük igen hideg, 16-17 fokos volt. 1924-ben Párizsban jelent meg először az 50 méteres a medence, ekkor használtak először pályaelválasztó köteleket, amik ekkor színes parafából készültek, és ekkor jelentek meg a medence alján a tájékozódást segítő vonalak is. A rajtnál az úszók ekkor még a medence széléről ugrottak a vízbe, rajtköveket csak 1936-tól használtak.

A korai olimpiákon szerepelt még pár szokatlan úszószám is, volt például 4000 méteres maratoni úszás, a matrózók (tengerészek) számára rendezett, evezős csónakból rajtoló úszás, a víz alatti úszóverseny, a vízi távolugrás (fejessel kellett minél nagyobb távolságra elugrani a vízben) valamint akadályúszás is. Ez utóbbi versenyszámban a 200 méteres távon két helyen, 50 és 100 méternél egy-egy hordót helyeztek el a pályán, ezen kellett a versenyzőknek minél gyorsabban átmászniuk, majd folytatni az úszást.



Az 1908-as londoni olimpia volt az első, ahol már a maihoz hasonló úszószámok állandósultak: 100, 400 és 1500 méteres gyorsúszás, 100 méteres hátúszás, 200 méteres mellúszás és 4 x 200 méteres gyorsváltó. Ekkor az úszószámokban még csak a férfiak állhattak rajthoz, a nők először 1912-ben úszhattak az olimpián, és akkor is csak 100 méter gyorson illetve 4 x 100 méteres váltóban versenyezhettek.

A második világháború után aztán fokozatosan egyre több versenytávot vettek fel a hivatalos olimpiai programba. 1936-ban 11, 1956-ban 13, 1964-ben 18, 1972-ben pedig már 29 úszó versenyszámban avattak olimpiai bajnokot (idén Pekingben már 34 úszó versenyszámot rendeztek).

Forrás: http://www.mozgasvilag.hu/ ; http://hu.wikipedia.org; http://en.wikipedia.org/; http://www.athleticscholarships.net/history-of-swimming.htm; Bakó Jenő: Az úszás története

Képek:http://www.halmay.hu/; http://www.hall-of-fame-sport.de/; http://www.nflibrary.ca/; http://swimming.about.com/; http://en.beijing2008.cn/