Edzésleírás
13. túranap: Nagykanizsa-Palin-Nagybakónak. Nyitva találtuk a Rózsa Presszót, így mindjárt egy kis kalóriabevitellel indítottuk a túrát. Rövid betonos rész útán kevés földút következett, majd hosszan beton. Nagyon hangulatos volt a Palini pincesor. A végén azonban két úton is kéktúra jelek vezettek, a felelősséget nem akarnám a Zuramra rátolni, de azt mondta, hogy menjünk arra, amerre két jel van felfestve. A másik úton csak egy jel volt, de a frissebb volt. Rossz utat választottuk, némi bozótharc után rákeveredtünk a jó útra. Csodás terepen haladtunk (egy őzikét is látunk), az újudvari tv torony látványa végig kísért bennünket. Majd leereszkedtünk a nagybakónaki forrásokhoz. Ide még visszatérünk, mert a Kőszikla-szurdokot is kihagytuk. Én a jól bevált módon visszafutottam a kocsiért, és némi késéssel (gps a kéktúrás utat autóval járhatónak váéte) érkeztem meg a kis családomért.
62.4 kg