Edzésleírás
Valójában reménykedtem új pb-ben, de, hogy ez több, mint négy percet jelent és egy 5,5 éves rekordom döntöttem meg ma egy nem könnyű, szeles pályán hihetetlen örömmel tölt el. A Bagodban felállított 01:52:56-os időm a múlté, és akkor még gyermekem sem volt. Kb 10 hónapja kiemelt figyelmet fordítok az étkezésre (néha már ufónak is érzem magam emiatt), de a dolog működik és kb egy hónapja érzem azt, hogy 0 éhezéssel minőségi étkezéssel ebben a rendszerben le is élném az életem hiányérzet nélkül:-)
Én még sohasem futottam Sárváron, volt egy-két érdekes dolog pl.: egy használaton kívül medencében kellett nevezni, ez elég vicces. Az elején úgy ment a 4:50-es ezer, mintha a szokásos 6:30-as tempóm futnám, furcsa volt. Az ismerősöm 15 kilométernél jósolt egy dombot, ezt vártam, de olyan 8 km-nél kezdődött és valójában jól meg is fogott,igaz viasszafele lejtő volt:-) Banánt nem láttam a kiírásban, így nagyon megörültem neki, de odafele sajnos tempófutáshoz ehetetlen állapotban volt (egészben, pucolatlanul), visszafele meg 19 kilométernél sokat nem dobott rajtam (azért ettem egy kicsit). Az viszont nagyon zavart,hogy a versenyszervező kifejezett kérésre ellenére a futók nem tartották be a menetirányt (odafele 5-ször váltottam oldalt, visszafele 3-szor), sok energiát elvitt.
"Okosba" bejutottunk a Termálfürdőbe, ha nem kapok semmi gombát, gyulladást, fertőzést megyünk majd ősszel is , kisfiam nagyon élvezte, és valóban színvonalas a fürdő:-)
60.7 kg
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:25:30 | 5 | 05:06 | 11.76 | 15 | 0 | 0 | 151 | |
00:26:02 | 4.99 | 05:13 | 11.50 | 30 | 0 | 0 | 165 | |
00:26:28 | 4.99 | 05:18 | 11.31 | 35 | 0 | 0 | 162 | |
00:25:07 | 4.99 | 05:02 | 11.92 | 0 | 0 | 0 | 162 | |
00:04:59 | 0.99 | 05:02 | 11.92 | 0 | 0 | 0 | 165 |
Ügyes vagy, gratula :-) Úgy látszik ez a PB-k hétvégéje, van valami a levegőben - talán érezzük a tavaszt, vagy csak a kitartó alapozó edzésmunka eredménye! Bárhogy is van, csak így tovább :-)
Legfőbb célom az Egészségügyi Világszervezet mozgásos ajánlásának betartása, minden más ajándék:-) Köszönöm a gratulációkat:-)
Jó volt olvasni a beszámolódat és én is szeretnék gratulálni ehhez a szép PB-hez! Csak így tovább
és van még lejjebb is az az idő :-) Örülök, hogy jól végződött a napotok is egy kis fürdőzéssel! :-)
Gratulálok! Szép tempó!
Gratulálok Dóri, mi lesz így Bagodon!?! Ugye, hogy rossz a pucolatlan banán? :-)
Gyönyörű!!! Gratulálok, puszi! :)
Gratulálok!
Szívből gratulálok a PB-hez!:)
Megleptél Dóri! Nagyszerű tempó! Őszintén gratulálok!
gabus 3119 napja
Gratula, olyan gyors vagy már mint a nyúl:) hihetetlen vagy