Azaz a hátizsákon belülről... Ugyanis a drágalátos Gépház mindenféle időjárási anomáliákra hivatkozva rábeszélt, hogy a verseny elején melegedjek csak én inkább a hátizsákban. No, nem mondom, tényleg klassz meleg volt, élveztem a ringatózást, a frissen mosott pulcsik illatát, érdeklődve hallgattam az ismerős futó-zsivajt magam körül, és készülődtem a kibújásra.
De az elmaradt....

Hallottam, ahogy néhány kedves futótárs érdeklődik utánam, kapartam is a zsákot, rugdalóztam, még röfögtem is, de a Gépház mintha meg se hallott volna, csak csevegett, öltözött, vetkőzött és tovább csevegett. Aztán elcsendesültek a dolgok egy bő órára, talán kicsit el is szenderültem pen hangját hallgatva, majd egyszer csak nagyon hideg lett, és éreztem, hogy letettek a földre, és alulról jött rám a víz meg hiiiiideggg, brrrr. Aztán meghallottam sepi hangját is, gondoltam, hurrá, most váltanak, végre majd előkerülök én is, de nem. Sepi csak a kamerát vette ki, meg néhány igen kétes illatú ruhadarabot gyömöszölt be a fejem fölé, és kész. Itt már végleg feladtam a küzdelmet, az egyetlen szátrazon maradt sarokba bevackoltam magam, és egy csomag jó illatot árasztó Halls cukorkát átölelve elszunyókáltam.

Ezúton is üzenem a Gépháznak, hogy Xgr@&}Rhkgrrr!! És bizony lesz némi engesztelnivalójuk, ha legközelebb is szeretnének magukkal vinni!

Élményeim képekben: