Az idei Spartathlonnak merész tervekkel indultam neki: teljesíteni, beérni. A titkos vágyam a tavalyi időeredményen javítani (28:39). Úgy éreztem a felkészülésem alapján, az idei eredmények után, hogy ez sikerülni fog. Még annak ellenére is, hogy hónapok óta lovaglóizom sérüléssel bajlódtam, és az utolsó hetekben igen nagy erőt mozgósítottam ennek elmulasztására: Réthy Pali gondos masszírozása, hengerezés, nyújtás. Ezzel a futás során nem is volt baj.. de ne rohanjunk ennyire előre. Az idén egy kis segítő csapattal indultam neki, Anita, Ági és Bandi kísért el utamra. Athénban a szállásunk igen szuper volt, Tóth Réka és Berényi János kedves vendégszeretetét élvezhettük.
Az időjárás igen kegyesnek ígérkezett, egy kis eső és kellemes futóidőnek néztünk elébe. A frissítésem a “szokásos” volt, 10 kilinként küldtem előre Nutrend Gélt, energiaszeletet, Iso-t. A talipontokon pedig próbáltam néminemű szendót enni, ill. a frissítőpontokon is mindig felmarkoltam egy kis ezt-azt. Igyekeztem sokat inni, felváltva vizet, iso-t, higított kólát.
Kíváncsi voltam, h a Suunto órám tényleg kibírja a versenyt, érdekelt, h fog muzsikálni. Cipőügyeleg nem volt kérdés, h a HOKA Stinson Tarmac (Kumpa Lumpa) viszi a lábaimat az úton.
Ennyi felvezető után térjünk vissza a Spártába vezető útra, ami az idén nem teljesedett ki. Az előtte napokban igencsak emelkedett az adrenalin, segítőim, szállásadóm sokszor próbáltak nyugtatni, több, kevesebb sikerrel. De végre eljött a rajt pillanata, innentől tudtam, hogy pár kili és megnyugszom.
Úgy terveztem, hogy Korinthoszig megpróbálok 7:30 körül eljutni, a tempót is ennek megfelelően igyekeztem tartani. Jól is éreztem magam, a szemerkélő eső sem zavart, majd később a meleg, párás levegő sem. Újdonság volt, hogy most 42 kilinél is találkozhattunk a segítőkkel. Vártam is nagyon, egy gyors ölelés, pár falat szendó és mentem is tovább. Már nagyon ismerős volt a táj, mosolyogva idéztem fel a tavalyi nagy esésemet, a lovaglóizomra néha ránéztem, nyugtattam, h nem kötelező fájni. Rendesen viselkedett, ahogy a vádlim sem szórakozott velem. Igaz, volt kényeztetve a verseny előtti napokban rendesen. Szóval viszonylag shimán eljutottam Korinthoszba, igyekeztem ott sem sokat időzni. Gyors tésztaevés és már indultam is. Aztán ahogy elindultam rám köszöntött az első holtpont. Nagy ijedtség nem volt, ilyen előfordul az ember életében. Max. egy kicsit “dühös” voltam, h pont síkon, ahelyett, h egy emelkedőnek felfele történt volna. Mindegy, gyűrtem tovább a kiliket. Kis idő múlva elköszöntem a holtponttól, no nem fájó szívvel. Újra egy kis lendület, majd 100 környékén elkezdődtek a gondok: nem, nem a lovaglóizom, nem a vádli. Egész máshol, a térd melletti izom. Először lejtőnek lefele éreztem, aztán egyre jobban erősödött. Már emelkedőnek is. És egyre jobban jött az a fránya késelő fájdalom. Egyre több lett a gyaloglás, ebből kifolyólag egyre kevesebb a futás. Az egész kezdte az értelmét veszteni, de próbálkoztam, nem adhattam fel. Gondoltam még akkor. Úgy döntöttem, h a hegyen még túl megyek és utána meglátom. Már felfele is nehezen ment, egy japán kislányt udvariasan magam elé engedtem vhol félúton. Lefele szó szerint tipegtem, topogtam, többen viharzottak el mellettem. Nagyon bénán mehettem, egy hölgy meg is kérdezte, h küldjön-e fel dokit. Udvariasan megköszöntem a felajánlást, vánszorogtam tovább lefele. Mikor leértem, megpróbáltam futni az aszfalton. Már ott sem ment, így meghoztam a döntésemet: Ennek így nincs értelme. Osztottam, szoroztam, volt még 76 kilire 15 órám. De mivel nem sétálni jöttem, hanem futni, számomra nem lett volna sportértéke, hogy végig gyalogoljam. Így beérve a frissítőpontra felhívtam kísérőimet, leadtam a rajtszámot és számomra befejeződött a 2014-es Spartathlon. 2010 után újra szembesültem egy akkora fájdalommal, amit már nem tudtam legyőzni. Ahogy Tigyi Laci barátom mondaná: “Ennyike”..
Nem omlottam össze lelkileg, rövidesen rendbe jövök, újra falom majd a kiliket. Jön 2015, új tervek, új kihívások várnak rám. Már nagyjából össze is állt.. :)
Szívből Gratulálok a Magyar Csapatnak, a célbaérkezőknek, és a kiállóknak is! Hatalmas elismerés a kísérőknek, Ők is becsülettel helyt álltak.
Én újra köszönöm Rákának, Janónak a segítséget. Anitának, Áginak, Bandinak a kíséretet, frissítést. Köszönöm mindenkinek a szurkolást, a támogatást, nagyon jól estek az üzenetek, a telefonhívások.
Hálás vagyok Dr. Cser-Palkovics András polgármester úrnak, Östör Annamáriának egészségügyi és sportanácsnoknak a támogatésért.
Köszönet a Nutrendnek a gélekért, energiszeletekért, a kiegészítőkért, a PC-Pro Albának és a SarkcsillagSportnak a Suunto Ambit óráért (teszt hamarosan), egyesületemnek, az IronTeam SE-nek.
További jó futásokat kívánok, küzdjetek céljaitokért, mert megéri!