"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."
Az idei Tortúrára népes csapattal tervezte Mézga barátom az indulást. Aztán sajnálatos módon betegségek miatt csak hárman vágtunk neki a kora reggeli indulásnak. Nem meglepő módon - immár harmadszor - hajnali fél 3kor csiripelt az ébresztőm. Szőke (Kapitány) Tomi hamar felszedett, hogy Gárdonyba érvén egy röpke kávézás után induljunk is tovább. A táv teljesítésén kívül az volt a cél, hogy a tavalyi 10óra 9perces eredményt megdöntsük, azaz 10órán belül érkezzünk be.
Viszonylag korán odaértünk Miskolc-Tapolcára a rajthelyhez. Nevezés, gyors átöltözés, fotózás, ismerősök üdvözlése aztán indulás. Bükkszentkeresztig szinte minden happy volt, max. annyi történt, hogy a camelbak "szopókájában" és a csőben el is fagyott a víz. Gyors megoldás: kabát alá a szütyőt, így hadd melegedjen a víz, meg a csoki:) Mambával futottunk össze, illetve kiabált rám. Nagyon megörültem neki, üdvözlés, majd mentünk tovább. Mézga irigykedő megjegyzéseiről most nem teszek említést. Apropó Mézga (vagy ahogy sokan ismerik, Misu): lelkemre kötötte, hogy ha írom a blogomat, Őt mindenképp említsem meg, dícsérjem meg.
No jó legyen: Misu egész végig nagyon keményen tolta volna, remek formában futott, duzzadt az erőtől, az emelkedőkön is szuperül ment fel, csak az a két nyugdíjas hátráltatta. Megtiszteltetés volt, hogy a jövő leendő nagy bajnokával futhattam..:) Csak így tovább barátom!!!
Ennyi ömlengés után folytassuk a beszámolót:
Az első emelkedő már Bükkszentkereszt előtt megfogott, igaz nagyon nem is görcsöltem miatta. Számomra eldöntött tény volt, hogy a meredek emelkedőkön nem futok. Ennek az elhatározásnak az okai: nem akartam megszakadni, úgy éreztem hogy a tervezett célt így is megvalósítjuk. No meg a teljesítménytúrákkal úgy vagyok, hogy a természetet is élvezni akarom egy kicsit.
Összefutottunk renoir-al (Reicher Norbival), aki később indult ugyan, de úgy suhant, hogy legközelebb csak Egerben találkoztunk vele:) Bánkútig sok minden nem történt, futottunk, beszélgettünk, majdnem eltévedtünk. Illetve, ugyebár útvonalváltozás volt az előző évekhez képest. Mi meg automatikusan elindultunk a régin. Sőt Tomi még meg is állt, hogy után kiabáljon az előttünk futóknak. Egyeztetés, egy kis nézeltérés után futottunk tovább. Bánkúton egy rövid pihenő, Peti már várt minket. Tomi közben eldöntötte, hogy neki elég volt belőlünk futás helyett a túrát választja Petivel. Érzékeny búcsú, Misuval ketten folytattuk az utat.
Tarkőnél természetesen, ahogy ez előző két évben nem láttunk szinte semmit a tájból. Elkezdtünk lefele ereszkedni, akkor jegyeztem meg, hogy én még nem túráztam úgy, hogy megússzam esés nélkül. Időjárás nem játszik, lehet bármilyen évszak. Nem is kellett csalódnom, elég hamar bekövetkezett az első esés. Szerencsémre hasra estem, kiterültem mint egy gyalogbéka. Tamás-kútig úgy éreztem magam mint a hullámvasúton: le-fel, le-fel. Amit kezdtem nagyon unalmassá válni, a hó alatt megbúvó sunyi, egyenletlen talaj. A bokaszalagok egyre jobban fájtak, aggódtam nehogy valami sérülés legyen belőle. Azonkívül a derekam is kezdett fájni az emelkedők mászása során. Lehet, hogy rossz volt a testtartásom? A 3. pontot elhagyva persze megint egy meredek.. csak másztunk, azt hittem soha nem érünk fel. Bár tudtam: ha emelkedik, akkor lejt is. Tamás-kút és Várkút közötti sok említésre méltó nem történt. A táj csodálatos volt, ezért mindenképp érdemes volt eljönni. A hó sok mindent befedett, így volt "szerencsém" egy pocsolyához, amiben szépen, bokáig sikerült elsüllyedni. Egy apró pánikhangulat, vízió: elfagynak a lábujjaim, le kell őket majd vágni, etc.. Szerencsére hamar elmúlt a pánik és a fázás is. Az időterv módosult: sötétedés előtt beérni Egerbe, a fejlámpa maradjon csak a tasiban. Azt hittem hogy Várkútra más soha nem érünk, igaz ezt minden évben eljátszom. Valahogy számomra mindig ez a leghosszabb szakasz.
Várkúton egy gyors meleg tea, jöhetett a hosszú futás a szűk ösvényen. Végre kiértünk, és még világos volt. Csak úgy suhantunk lefele a szőlők között, persze ezt sem úszhattam meg esés nélkül. Egy kicsit már fájdalmasabb volt, de jót vigyorogtam rajta. Már akkor éreztem, hogy a jó magyar közmondás bekövetkezik: három a magyar igazság:):) Sokat nem kellett várni. Pedig semmi szándékosság nem volt benne. Aztán végre hazai pálya - illetve aszfaltos út - egy kis rongyolás a végére, keveredés a belvárosban. Misu mindenáron a zeneiskolába akart befutni a Lenkey suli helyett. Azért megtaláltuk, 9:25 lett a vége. Terv teljesítve. Még Tomit kellett megvárni, aki egy óra múlva be is ért Petivel.
Nagyon jól sikerült ez a túra, végig jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam. Tudom, hogy kell ez is a fejlődéshez, pár terepet biztos hogy beiktatok a felkészülésem során.
Rendhagyó módon most köszönettel kezdem a beszámolómat. Elsősorban Szalai Szabolcsnak (Viking SE) köszönném meg a segítségét, nagyban hozzájárult a szervezésben a futásunk sikeréhez. Nagyon hálás vagyok az önkéntes segítőknek: Gurdon Éviéknek, Balog Lajosnak (eü ellátás, szaturációmérés, masszírozás, etetés, itatás, etc.), a sok autós kísérőnek, Kaufer Tominak a műsorvezetésért, Borsodi Ágiéknak, és a Támogatóknak: RexFontana (izó), Maresi Kft (a fini sütikért), Spar M.O. Kft, Global Wellness Innovation (ajándékcsomag a futóknak, Tea), BSI, Márkus István (pólók), Varga-Márffy Kft (pólók nyomásáért), Honvéd Szondi György SE (a mikrobuszért).
És természetesen mindenkinek aki részt vett a hétvégén, futva, kerékpárral, gondolatban, szurkolva, támogatva.
Az előzményekről:
Azt mindenki ismeri:( Október 4-ét nem fogjuk elfelejteni. A katasztrófa sajnos megtörtént, mindenki döbbenten állt a történtek előtt. Megindult az országos összefogás, ki így, ki úgy igyekezett segíteni az áldozatoknak. Bennem is megfordult a gondolat, hogy Ónod után itt is segíteni kell. Szabolcs is rögtön felvetette, az edzésonline-ről is érdeklődtek. Mivel a sűrű versenyszezon miatt nehezen találtunk szabad hétvégét, így esett a november 27-28-ra a választás. A szervezés részleteiről nem írnék, nem számolom össze a napi mail-kat, a sok telefont, és az arra fordított időt, energiát. Nincs jelentősége. A környezetem ha akarja, majd elmeséli. Szegény mateve pl. az edzések között szinte mást sem hallott tőlem. Jó uncsi lehettem egy idő után. Ami félelmemet szinte mindenkivel megosztottam: Vagy nagyon sokan leszünk gyerekestül, futóstul és nem tudom (tudjuk) kezelni, vagy nagyon kevesen leszünk. Az időjárásra nem is gondoltam. Végülis valahol az aranyközépút valósult meg. Az időjárás miatt jóval kevesebb gyerek jelent meg a kölyökfutásra, amit teljesen megértettem. A futótársadalom is kitett magáért, bár - nem akarok ünneprontó lenni - az előrejelzések, jelentkezések alapján többre számítottam. Ahogy a rendőr gúnyosan megjegyezte: "hol van itt 50-80 futó?" Védtem a mundér becsületét, de valahol a lelkem mélyén bántott a megjegyzés. Talán én voltam túl optimista. Talán valami celebet kellett volna az ügy mellé állítani (naneeeee.. nem adom fel az elveimet)? Még annyit: nagyon sok lelkes emberrel találkoztam a szervezés során, de a néminemű közöny megrendítette a hitemet. Gondolok itt vállalkozókra, önkormányzatokra, és igen, sajnos sportegyesületekre is. Nagyon sok meghívót küldtem ki, válaszra sem méltattak. No de félre a keserűséggel, hiszen alapjában véve úgy gondolom sikeresnek, jól sikerültnek könyvelhetjük el ezt a hétvégét.
És akkor jöjjön a beszámoló az én szemszögemből:
1. nap.
A felvezetés a zord időjárás ellenére remekül sikerült. Bár én a rajt előtt rohangáltam összevissza, igyekeztem mindenkit üdvözölni, a pólók szépen fogytak, az arra járó emberek is adakoztak rendesen. Az a 8-10 gyerek nagyon lelkesen, vidáman futotta le a pár száz métert, az ajándékokat is örömmel fogadták (naná:D). Az Országalmánál levő búcsúfotózásról sajna lemaradtam, de a rajtnál már ott voltam. A városból simán kiértünk, igaz nagy útlezásárokat nem kellett eszközölni. Dagonya meg volt rendesen. Kétlem, hogy volt olyan futó aki száraz zokniban ért ki a városból. Igyekeztem a társaságot összetartani, főleg a főúton, de sajna nem mindig sikerült. Jókedvűen daráltuk a kilométereket, Fejér megyét hamar ki is pipáltuk. Nádasdladányba érvén a Veszprém megyei Önkormányzat elnöke várt minket, és futott át velünk Veszprém megyébe. Úgy gondolom a frissítéssel nem volt gond, kb. 8-10 kilométerenként álltunk meg egy kis szusszanásra. Az ónodi futásból tanulva igyekeztem a tervezett időt tartani, ennek ellenére Ősibe már 3/4 órás késéssel értünk. Mondjuk az első nap nem volt nagy jelentősége. Királyszentisvánnál fogadott volna minket először egy település vezető embere, csakhogy mi már addigra áthaladtunk a falun, vidáman csacsogva. Ez a vidámság annyira jó volt, hogy Volek Jani figyelmeztetése ellenére továbbmentünk a főúton, így egy kis kunkorral növeltük meg a napi adag mennyiségét. Balatonfűzfőre érve újra rendőrkíséretet kaptunk, ők ügyesen levittek minket a főútról, így nyugodtabban, kevésbé forgalmas helyen futhattunk tovább. Ekkor már mindenki valamilyen úton, módon kivolt világítva (fejlámpa, villogó, fényvisszaverő, stb.). Jól nézhettünk ki.. Almádiba egy órás késéssel érkeztünk, a fogadóbizottság ennek ellénére türelmesen várt minket jó kis meleg teával. Innen átkocogtunk szálláshelyünkre - egy iskolába, ahol mi voltunk az "urak" -, majd szinte mindenki megtámadta a zuhanyzót. Én próbáltam a társaságnak a vacsit lerendezni: az első pizzériát amit felhívtam egy kissé merev volt, mikor megkértem, hogy hozzanak ki 18 embernek egy étlapot. Azaz nem hoztak ki. Próbáltam elmagyaráztatni, hogy helyileg hol is vannak, hogy akkor elfutok én, de olyan körülményes választ kaptam, hogy magamban beintettem nekik. Második pizzériánál már nagyobb sikerrel jártam, rögtön hozták az étlapot, a rendelést is megvárta a srác - és ha néminemű késéssel is - de megjött a várva várt vacsi. Közben mindenki megtisztult, páran elmentek boltba is, röpködtek a poénok, igazi jókedv volt. A jóllakottság és a fáradtság megtette hatását, no meg a felhívás: másnap legkésőbb 6-kor ébresztő. Bozótnak innen üzenem: állítólag (mateve szerint) én voltam, az az átok, aki igyekezett némi horkolással megzavarni a nyugalmatokat. Csak azt nem vágom, miért nem rúgtatok egyet belém, hogy kussoljak el..:) Vagy olyan édesdedes volt a "zene"?
2. nap.
A körülményekhez képest elég könnyen ébredt a társaság, bár volt egy-két maga elé, bambán elmerengő fej is.. Neveket nem írok. Rendes vagyok Stojesz, OJ?:) Az indulás előtt még egy közös fotózás, és kb. 10perces késéssel vágtunk neki a második etapnak. Elég hamar megvolt az első frissítés Alsóőrsön Gurdon Évi szülei igazi teríts, meríts asztalkával fogadták a társaságot. Itt még volt egy meglepi, hiszen Évi pont 28-án ünnepelte szülinapját, így egy igazi kalóriabombás csokitortával köszöntöttük fel. Útunkat folytatva sajnos Paloznakot elkerültük, pedig vártak ott bennünket csatlakozni vágyó futók. De gyors telefonos egyeztetés után Csopakon találkoztunk velük. Balatonfüreden megálltunk egy hosszabb pihire, itt ahogy - Csopakon is - fogadott minket a település vezetője. És egy remek társaság is becsatlakozott, aminek talán Kriszti örült a legjobban, hiszen szókincsét fejleszthette rendesen:) Valami elképesztő vidám, remek hangulat uralkodott, sokszor harsogott a nevetéstől az út, mintha nem is futottunk volna. Balatonszőlősön meglepetésemre a buszmegállóban a jótifuti plakátja villogott. A havas táj gyönyörű volt, "büszke voltam magamra" hogy ilyen csodálatos tájon át vihettem át a barátaimat. Mert akkor még az idő is remek volt. Nagyvázsonyba bő egy óra előnnyel értünk a tervezetthez képest, ami nagyon megnyugtatott. Egy Blöki (nem Böki) is becsatlakozott, lelkesen futott velünk, aminek azért nagyon nem örültünk mateve-vel az élen. Szerencsére volt a kutyusnak bilétája, így sikerült a gazdit értesíteni kutyája hollétéről. Vigántpetend fele volt számomra egy igazi megható pillanat. Egy röpke félreállás után, elnéztem a szerpentinen leereszkedő társaságot.. Fantasztikus látvány volt. Szinte éreztem a vágyat, hogy neki álljak vágtázni hogy mindenkit magamhoz ölelhessek. Közben eleredt először az eső, majd Padragkútra beérve már nagyon zord havaseső szakadt a nyakunkba. Az iparvidék már nem tetszett annyira, nyomasztó volt. Ahogy meglátni a gátat, a nagy ipari gépeket. Szerencsére a katasztrófából nem láttunk sokat (nem azon az útvonalon futottunk), de nem is hiányzott. A kolontári iskolába beérve sok gyerek fogadott minket, lelkesen osztogattuk a nekik szánt csokikat, finomságokat. Közben kétszer is elment a villany, ekkor mesélte el az igazgatóasszony, hogy október negyedike is így kezdődött: áramszünettel.. Azóta ez a félelem bennük él. A hideg is kirázott.. Kis idő múlva átfuttunk a következő végállomásra - Devecserbe. Ott a Polgármester úr fogadott, a protokális rész után kötetlenül, vidáman beszélgettünk tovább. Kolontáron és Devecseren egy-egy zászlót adtunk át, amin a jótékonysági futás logója volt.
Köszönöm mégegyszer mindenkinek aki megtisztelte a megmozdulásunkat, akármilyen módon. Úgy gondolom, hogy a jótékonyságon kívül, remek alkalom volt, hogy jobban megismerjük egymást, összekovácsolódjunk, barátságok köttessenek. Úgy gondolom, hogy van létjosultsága ilyen megmozdulásoknak, valamiért mindig lehet futni - sajnos. De mit szólnátok egy "csak úgy futunk, hogy jól érezzük magunkat" futihoz?
Az adományokról: amit a gyerekeknek szántunk azt átadtuk, elosztottuk. A pénzadomány pontos összegéről még nem tudok nyilatkozni. Aminek az az oka, hogy az adománygyűjtés még nem ért véget:
2010. december 5-én Agárdról indulva Tóparty Mikulás Party lesz Pók Janó barátunk szervezésében. Mivel póló is maradt, úgy gondolom, ha valaki még szeretne adományozni ott is megteheti. Ballon is ott lesz, fér még bele, gazdagon.
Ha van aki még utalni szeretne az még megteheti a 73900078-11067854 (Viking Sport Egyesület) számlaszámra. A közlemény rovatba kérlek írd be: "Futunk, hogy segíthessünk!"
A befolyt összeg a Noé Állatotthon és a kolontári és devecseri illetékesekkel egyeztetve, a gyerekek, és az állatok megsegítésére lesz fordítva.
Rendhagyó módon most köszönettel kezdem a beszámolómat. Elsősorban Szalai Szabolcsnak (Viking SE) köszönném meg a segítségét, nagyban hozzájárult a szervezésben a futásunk sikeréhez. Nagyon hálás vagyok az önkéntes segítőknek: Gurdon Éviéknek, Balog Lajosnak (eü ellátás, szaturációmérés, masszírozás, etetés, itatás, etc.), a sok autós kísérőnek, Kaufer Tominak a műsorvezetésért, Borsodi Ágiéknak, és a Támogatóknak: RexFontana (izó), Maresi Kft (a fini sütikért), Spar M.O. Kft, Global Wellness Innovation (ajándékcsomag a futóknak, Tea), BSI, Márkus István (pólók), Varga-Márffy Kft (pólók nyomásáért), Honvéd Szondi György SE (a mikrobuszért).És természetesen mindenkinek aki részt vett a hétvégén, futva, kerékpárral, gondolatban, szurkolva, támogatva.
Az előzményekről:
Azt mindenki ismeri:( Október 4-ét nem fogjuk elfelejteni. A katasztrófa sajnos megtörtént, mindenki döbbenten állt a történtek előtt. Megindult az országos összefogás, ki így, ki úgy igyekezett segíteni az áldozatoknak. Bennem is megfordult a gondolat, hogy Ónod után itt is segíteni kell. Szabolcs is rögtön felvetette, az edzésonline-ről is érdeklődtek. Mivel a sűrű versenyszezon miatt nehezen találtunk szabad hétvégét, így esett a november 27-28-ra a választás. A szervezés részleteiről nem írnék, nem számolom össze a napi mail-okat, a sok telefont, és az arra fordított időt, energiát. Nincs jelentősége. A környezetem ha akarja, majd elmeséli. Szegény mateve pl. az edzések között szinte mást sem hallott tőlem. Jó uncsi lehettem egy idő után. Ami félelmemet szinte mindenkivel megosztottam: Vagy nagyon sokan leszünk gyerekestül, futóstul és nem tudom (tudjuk) kezelni, vagy nagyon kevesen leszünk. Az időjárásra nem is gondoltam. Végülis valahol az aranyközépút valósult meg. Az időjárás miatt jóval kevesebb gyerek jelent meg a kölyökfutásra, amit teljesen megértettem. A futótársadalom is kitett magáért, bár - nem akarok ünneprontó lenni - az előrejelzések, jelentkezések alapján többre számítottam. Ahogy a rendőr gúnyosan megjegyezte: "hol van itt 50-80 futó?" Védtem a mundér becsületét, de valahol a lelkem mélyén bántott a megjegyzés. Talán én voltam túl optimista. Talán valami celebet kellett volna az ügy mellé állítani (naneeeee.. nem adom fel az elveimet)? Még annyit: nagyon sok lelkes emberrel találkoztam a szervezés során, de a néminemű közöny megrendítette a hitemet. Gondolok itt vállalkozókra, önkormányzatokra, és igen, sajnos sportegyesületekre is. Nagyon sok meghívót küldtem ki, válaszra sem méltattak. No de félre a keserűséggel, hiszen alapjában véve úgy gondolom sikeresnek, jól sikerültnek könyvelhetjük el ezt a hétvégét.
És akkor jöjjön a beszámoló az én szemszögemből:
1. nap.
A felvezetés a zord időjárás ellenére remekül sikerült. Bár én a rajt előtt rohangáltam összevissza, igyekeztem mindenkit üdvözölni, a pólók szépen fogytak, az arra járó emberek is adakoztak rendesen. Az a 8-10 gyerek nagyon lelkesen, vidáman futotta le a pár száz métert, az ajándékokat is örömmel fogadták (naná:D). Az Országalmánál levő búcsúfotózásról sajna lemaradtam, de a rajtnál már ott voltam. A városból simán kiértünk, igaz nagy útlezásárokat nem kellett eszközölni. Dagonya meg volt rendesen. Kétlem, hogy volt olyan futó aki száraz zokniban ért ki a városból. Igyekeztem a társaságot összetartani, főleg a főúton, de sajna nem mindig sikerült. Jókedvűen daráltuk a kilométereket, Fejér megyét hamar ki is pipáltuk. Nádasdladányba érvén a Veszprém megyei Önkormányzat elnöke várt minket, és futott át velünk Veszprém megyébe. Úgy gondolom a frissítéssel nem volt gond, kb. 8-10 kilométerenként álltunk meg egy kis szusszanásra. Az ónodi futásból tanulva igyekeztem a tervezett időt tartani, ennek ellenére Ősibe már 3/4 órás késéssel értünk. Mondjuk az első nap nem volt nagy jelentősége. Királyszentisvánnál fogadott volna minket először egy település vezető embere, csakhogy mi már addigra áthaladtunk a falun, vidáman csacsogva. Ez a vidámság annyira jó volt, hogy Volek Jani figyelmeztetése ellenére továbbmentünk a főúton, így egy kis kunkorral növeltük meg a napi adag mennyiségét. Balatonfűzfőre érve újra rendőrkíséretet kaptunk, ők ügyesen levittek minket a főútról, így nyugodtabban, kevésbé forgalmas helyen futhattunk tovább. Ekkor már mindenki valamilyen úton, módon kivolt világítva (fejlámpa, villogó, fényvisszaverő, stb.). Jól nézhettünk ki.. Almádiba egy órás késéssel érkeztünk, a fogadóbizottság ennek ellénére türelmesen várt minket jó kis meleg teával. Innen átkocogtunk szálláshelyünkre - egy iskolába, ahol mi voltunk az "urak" -, majd szinte mindenki megtámadta a zuhanyzót. Én próbáltam a társaságnak a vacsit lerendezni: az első pizzériát amit felhívtam egy kissé merev volt, mikor megkértem, hogy hozzanak ki 18 embernek egy étlapot. Azaz nem hoztak ki. Próbáltam elmagyaráztatni, hogy helyileg hol is vannak, hogy akkor elfutok én, de olyan körülményes választ kaptam, hogy magamban beintettem nekik. Második pizzériánál már nagyobb sikerrel jártam, rögtön hozták az étlapot, a rendelést is megvárta a srác - és ha néminemű késéssel is - de megjött a várva várt vacsi. Közben mindenki megtisztult, páran elmentek boltba is, röpködtek a poénok, igazi jókedv volt. A jóllakottság és a fáradtság megtette hatását, no meg a felhívás: másnap legkésőbb 6-kor ébresztő. Bozótnak innen üzenem: állítólag (mateve szerint) én voltam, az az átok, aki igyekezett némi horkolással megzavarni a nyugalmatokat. Csak azt nem vágom, miért nem rúgtatok egyet belém, hogy kussoljak el..:) Vagy olyan édesdedes volt a "zene"?
2. nap.
A körülményekhez képest elég könnyen ébredt a társaság, bár volt egy-két maga elé, bambán elmerengő fej is.. Neveket nem írok. Rendes vagyok Stojesz, OJ?:) Az indulás előtt még egy közös fotózás, és kb. 10perces késéssel vágtunk neki a második etapnak. Elég hamar megvolt az első frissítés Alsóőrsön Gurdon Évi szülei igazi teríts, meríts asztalkával fogadták a társaságot. Itt még volt egy meglepi, hiszen Évi pont 28-án ünnepelte szülinapját, így egy igazi kalóriabombás csokitortával köszöntöttük fel. Útunkat folytatva sajnos Paloznakot elkerültük, pedig vártak ott bennünket csatlakozni vágyó futók. De gyors telefonos egyeztetés után Csopakon találkoztunk velük. Balatonfüreden megálltunk egy hosszabb pihire, itt ahogy - Csopakon is - fogadott minket a település vezetője. És egy remek társaság is becsatlakozott, aminek talán Kriszti örült a legjobban, hiszen szókincsét fejleszthette rendesen:) Valami elképesztő vidám, remek hangulat uralkodott, sokszor harsogott a nevetéstől az út, mintha nem is futottunk volna. Balatonszőlősön meglepetésemre a buszmegállóban a jótifuti plakátja villogott. A havas táj gyönyörű volt, "büszke voltam magamra" hogy ilyen csodálatos tájon át vihettem át a barátaimat. Mert akkor még az idő is remek volt. Nagyvázsonyba bő egy óra előnnyel értünk a tervezetthez képest, ami nagyon megnyugtatott. Egy Blöki (nem Böki) is becsatlakozott, lelkesen futott velünk, aminek azért nagyon nem örültünk mateve-vel az élen. Szerencsére volt a kutyusnak bilétája, így sikerült a gazdit értesíteni kutyája hollétéről. Vigántpetend fele volt számomra egy igazi megható pillanat. Egy röpke félreállás után, elnéztem a szerpentinen leereszkedő társaságot.. Fantasztikus látvány volt. Szinte éreztem a vágyat, hogy neki álljak vágtázni hogy mindenkit magamhoz ölelhessek. Közben eleredt először az eső, majd Padragkútra beérve már nagyon zord havaseső szakadt a nyakunkba. Az iparvidék már nem tetszett annyira, nyomasztó volt. Ahogy meglátni a gátat, a nagy ipari gépeket. Szerencsére a katasztrófából nem láttunk sokat (nem azon az útvonalon futottunk), de nem is hiányzott. A kolontári iskolába beérve sok gyerek fogadott minket, lelkesen osztogattuk a nekik szánt csokikat, finomságokat. Közben kétszer is elment a villany, ekkor mesélte el az igazgatóasszony, hogy október negyedike is így kezdődött: áramszünettel.. Azóta ez a félelem bennük él. A hideg is kirázott.. Kis idő múlva átfutottunk a következő végállomásra - Devecserbe. Ott a Polgármester úr fogadott, a protokális rész után kötetlenül, vidáman beszélgettünk tovább. Kolontáron és Devecseren egy-egy zászlót adtunk át, amin a jótékonysági futás logója volt. Köszönöm mégegyszer mindenkinek aki megtisztelte a megmozdulásunkat, akármilyen módon. Úgy gondolom, hogy a jótékonyságon kívül, remek alkalom volt, hogy jobban megismerjük egymást, összekovácsolódjunk, barátságok köttessenek. Úgy gondolom, hogy van létjosultsága ilyen megmozdulásoknak, valamiért mindig lehet futni - sajnos. De mit szólnátok egy "csak úgy futunk, hogy jól érezzük magunkat" futihoz? pl. Debrecenbe..:)
Az adományokról: amit a gyerekeknek szántunk azt átadtuk, elosztottuk. A pénzadomány pontos összegéről még nem tudok nyilatkozni.
Aminek az az oka, hogy az adománygyűjtés még nem ért véget:
2010. december 5-én Agárdról indulva Tóparty Mikulás Party lesz Pók Janó barátunk szervezésében. Mivel póló is maradt, úgy gondolom, ha valaki még szeretne adományozni ott is megteheti. Ballon is ott lesz, fér még bele, gazdagon.
Ha van aki még utalni szeretne az még megteheti a 73900078-11067854 (Viking Sport Egyesület) számlaszámra. A közlemény rovatba kérlek írd be: "Futunk, hogy segíthessünk!"
A befolyt összeg a Noé Állatotthon és a kolontári és devecseri illetékesekkel egyeztetve, a gyerekek, és az állatok megsegítésére lesz fordítva.