Így kezdődött...
Pusztamaróton, tavalyi pontőrködésem alatt született meg a fejemben a gondolat, hogy "de jó lenne jövőre..." És tudjuk milyenek a mockosz kisz gondolatockák, nem hagyják az embert rendesen aludni. Mivel Ispi készített fel Sárvárra, evidens volt, hogy őt bombáztam megint, hogy segítsen. Szóval elkezdődött a felkészülés. Minden rendben ment, csak az a a bizonyos bal lábfejes makacs fájdalom zavart, amely úgy ragaszkodott hozzám, mint kullancs a kutyához. Gyógymódot nem találva az óvatos terhelés mellett döntöttem, ami abszolút bejött: a verseny előtt 2-3 héttel fogta magát és nyomtalanul eltűnt :)
Felkészülési alappillérek: igyekezz észrevenni a tested jelzéseit és hallgass is rájuk. Feladat ide, vagy oda, örülj a a futásnak, ne szenvedj, különben az egész értelmét veszti. Az edzéstervet igazítsd az aktuális testi-lelki állapotodhoz, szemrebbenés nélkül lazíts, ha úgy érzed jobbnak, vagy szárnyalj magasabban, ha tele vagy energiával. Ismerd meg a terepet, fuss minél többet a tett helyszínén. Tudj meg minél többet arról, mivel működsz a legjobban, kaja, pija, egyebek... és nem utolsó sorban tanulj meg bízni magadban és ne rinyálj annyit... Cucu, mikor látta, hogy az esküvői banzájon is a T100 kiírásba vagyok belefúródva, azt mondta: "Te Nyúl, tedd már le azt a ...-va papírt! Nem tudsz mindenre előre felkészülni. Ha helyzet lesz, bízz magadban, hogy majd ott és akkor úgyis megoldod..." tehát Cucuka intelmeit hozzákapcsolva: tanulj meg nem túlzásokba esni :)
Néhány nappal a rajt előtt:
már nem álltam 2 lábbal a talajon. A küszöbén voltam a várva-várt megmérettetésnek, egyfajta eufóriás gőzben csücsültem, amin nem hatolnak át a mindennapok gondjai. Pénteken frissítői egyeztetés Nicolékkal. Egy nappal a rajt előtt tyúkszem-műtét, éjszaka 4 óra alvás, majd óra nélkül, frissen ébredés...
Elrajtolunk
Nagyon gyorsan történik minden, rajtszámfelvétel, Bocsiékat megtalálni a szines, futómezes kavalkádban, üdvözlés, örülés mindenkinek, dejó, Ispi is itt van, az utolsó bátorító szavak, húúú, jó lett volna még egyszer pisilni... Farkas begyűjti a pecsételő papíromat, mostmár végérvényesen együtt kell menni velük, vele és Alabácsival, akik jóval gyorsabbak és tapasztaltabbak nálam, istenem, csak ne hozzak szégyent magamra, csak ne legyen velem semmi gondjuk... emellett hallatlanul örülök, hogy együtt leszünk egész nap, biztonságérzet van, nem is akármilyen. Innentől már csak futni kell... Nicol még egyszer meglapogatja a vállam, Bocsitól kapok egy utolsó hajrát. Szurkoló sms-eket kapok, még azt olvasom, köszönöm szépen! Balázs már az épített környezeti emelvényen áll, elmondja, hogy nem illik csalni és vigyázzunk magunkra. Balázs le, Tapírka föl, megszólal a hosszú, vicces trombita, röhögünk és elindulunk. Elkezdődött...
Az első nagy szakasz: Csillaghegy-Dorog
Komótosan baktatunk felfelé, jókedvűek vagyunk, klassz hűs van. A géppuskalábúak gyorsan elhúznak, én állandóan Farkast és Alát kutatom, hogy a tömegben megvannak-e még... Rókahegyet gyalogoljuk, felérve a hírhedt kutyabandát keresem, erre egy aprócska, pár hónapos jószág vakkant a futókra... szóval ettől a "vérebtől" voltam én betojva :) Kevélyen néhány perccel korábban vagyunk, mint gondoltam, jön az első EP, Chino mosolyog, megyünk tovább. Levágtatunk a nyeregből, jajdejólesik kiereszteni a lábakat! SK kedvenc fáját csodáljuk, hatalmas lombot növesztett, gyönyörűségesen szép. Pár lépés és elénktárul Csobánka jobbról, fölötte Oszoly sziklái, látom, merre másztam régen. A műút felé közeledve izgatottan várom az első találkozást a frissítőinkkel, Nicollal és Bocsival. A Skoda feneke eközben igazi zsúrkocsivá alakult, van benne minden, mi szem-szájnak ingere, a fiúkat irigylem, milyen jó az evőkéjük! Én flakont cserélek, Steve csodateáját kérem, nem megy belém semmi szilárd. Hosszúhegy, majd leronygyolunk a szántói műúthoz, ahol Ursi egy örömteljes ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ-vel fogad, de jó is őket látni! Szerencsére van mobil wc, beugrom, aztán Béla tölti belém a piros izolöttyöt, Gandika naranccsal, finom almával kínál, olyan jó, ha az emberre így odafigyelnek! Búcsút intünk, elkezdődik a gyaloglás a Pilis teteje felé. A szerpentinen szétröhögjük magunkat a kiírásokon, örülünk a "nagyon szigorú pontőr"-nek, hm, ezek a Futóbolondok! :) Csak úgy röpül az idő... Pilisnyeregben újra tali Nicolékkal, mindig itt szoktam a bejárások alatt műzliszeletet enni, szóval azt kérek. Diemmel egymást előzgetjük és közben jókat mosolygunk. Mindjárt Kesztölc, aztán Dorog és vége az első szakasznak. A kocsma felé közeledve mintha Béla bozontját látnám... "ezek meg mit keresnek itt??"-mondjuk, de úgy megörülünk a meglepinek, hogy az csak na! Fejest ugrom a barackos konzervdobozba, még a leve is eszméletlen jólesik. Nyomom magamba a narancsot és az almát, azt eltűri a gyomrom. Dorogon Farkasék krumpliznak, én csak iszom, Nicol, mint egy kismacskát mosdat a hidegvizes törölközővel. Ez az átkozott, kóros izzadás! A só marja a szemem, már nem tudom hova, mibe törölni a tacsakot az arcomról, jól jön a segítség. Az időnk egyébként tök jó, 5 óra körüli. Bocsi morcos, hogy megint nem eszek, de talán majd legközelebb.
Második szakasz: Dorog-Bányahegy
Pavuk Andi szegődik mellénk, négyesben másszuk a Getét. Lefelé menet Farkast okosan előreengedem, had tobzódjon... komolyan mondom, úgy tud száguldozni, mint egy rallizó hegyizerge... Kezd melegedni az idő, Tokodnál frissítünk, majd gyorsan megyünk tovább Hegyeskő felé. A kék + os kisúton felfelé Adi ücsörög megzuhanva, de nem kér semmit, így csak biztatni tudjuk. Larzenéknál "dugás" :) pici nyújtogatás, ahogy Alától lestem el és már ott se vagyunk. Höhö, és jön az a lejtő, amin az egyik esős bejárásomon igen hamar leközlekedtem... :) Egy kis bokaszaggatás, Alabácsi darálja a "biciklizom, hej, biciklizom!" fantáziacímmel ellátott lejtőnótát. Kisüt a nap, Yoyokáékra gondolok, vajon hol járhatnak most? Csak ne legyen melegebb, ha szabad kérni, kérem szépen... Hajrá Főnööööök!!! Milyen érdekes, van, aki rövidesen beér, hacsak nincs máris bent... A tokodi pincéknél Szaszára és Csermanekre csodálkozunk rá, sajnos föl kellett adniuk. :( Ettől nem lesz jókedve az embernek, de ha már így alakult, ez az okos döntés, nem szabad egy még nagyobb sérülést kockáztatni. Ügetünk a zsíroskenyér-szag irányába, kedves emberek fogadnak, kínálnak. Jól esik a hideg víz, de a kenyér helyett inkább az uborkát dugdosom a sóba, azt rágcsálom. Nagyon kezd meleg lenni. Mászunk a Kőszikla felé, tűz a nap, most érzem magam először igazán kellemetlenül a bőrömben. Alabácsi úgy trappol fölfelé az árnyékba, mint akit kergetnek. Tartom a lépést, de semmilyen módszerrel sem tudom normalizálni a pulzusomat, grrrrrr, morgok csöndben, biztatom magam, hogy mindjárt felérünk. Erre felnézek és egy nagy, vigyorgó képet látok biciklihez támaszkodva... POGREEEG!!! Nagyon örülök, soha jobbkor nem jöhetett volna. Ki is mondom amire gondolok: "Végre van alibi a megálláshoz!" :) Huhh, szívok egy kis bónusz-levegőt, majd összeállunk egy gyors fotózás erejéig. Pogreg, drága... képes volt Szárligettől visszafelé elbiciklizni, csak hogy biztatni tudja a futókat... Búcsút intünk, néhány méter még a várva-várt árnyákos lombokig. Fönt persze, hogy ki kell állni a sziklához, hogy elmélázzon az ember...milyen gyönyörű itt minden!...és igen, onnan jöttünk, mutogatunk bele a panorámába, ott a "spenótos puding sajtmártással" (Gete), ott meg a "Tapír-kő", sőt, messzebb még a Pilis is látszik. Továbbindulunk, Adi feltámadott porhüvelyét vélem felfedezni, ráadásul futva! Ok, így kell ezt csinálni, jegyzem meg félhangosan, aztán Hayett is elgaloppozik előttünk. Jó ennyi ismerős arcot látni. Már semmi bajom, mindjárt Mogyorósbánya, akkor pedig túlvagyunk a táv felén. Hihetetlen gyorsan telik az idő... Az ovi előtt fejmosás a kék kútban, nyújtás, immár önnállóan :) Bekocogunk a Kakukkhoz, Farkas bemegy pecsételni, de gyorsan kijön, hogy mi is kellünk. Jajj, de fura volt az a Kinizsis csapat! Képzeljetek el egy termet végtelenül hosszú asztalokkal, akár a Harry Potterben, ahol szigorú arcok ülnek szabályos egymásmellettiségben, a monitorokba mélyülve. Ki is fakadt belőlem, hogy olyan félelmetesen festenek, mint egy érettségi vizsgabizottság, erre csak egy pici, szájszegleti mosolykezdeményt látok az egyiknél, na, ezt nem találták túl viccesnek... :) Kint már Szasza sörözget Csermanekkel, leheveredünk, majd szegény Szaszát kifosztom a mazsolájából. Csermanek még aszalt eperrel is kínál, na, ez aztán a döfi kaja, röfögünk Farkassal. Jó az idő, szép az élet, de fel kell még baktatni a köves úton... szedelődzködünk és már kocogunk is. Pélin jó gyerek vagyok, végre eszem egy szem agyonsózott krumplit, izot iszom, közben begyűjtjük Pirit, szegény eltévedt és a Szent-kútnál kötött ki. Többesben indulunk a "nemszeretem" hely felé, és ez a hozzáállás visszaüt: a műútról letérve szinte bejósolható módon száll el a komfortérzetem. Csendben vagyok, Farkas már a szeme sarkából is látja, hogy nem vagyok túl jól, de azért nem vészes. Pici belegyaloglás, meg a lombos környezet meghozza az enyhülést, jönnek a lejtők, Alabácsi megint biciklizmozik :) Bajóti műút: Nicole mosdat, milelőtt szétmar a só, Szaszáék már megint itt vannak, nagyon aranyosak, biztatnak. Vaskapunál Piriéket megmentjük az újabb elkavarctól, hipp-hopp Pusztamaróton vagyunk. A frissítők nagyon kedvesek, mindenki kap néhány jó szót, engem még be is spréznek, mondják, az jóttesz a fáradt izmoknak. Berzsó etet és mosolyog... elbambulok egy pillanatra, tavaly én csináltam itt ugyanezt, itt született az elhatározás a teljesítésre. Pici torna, muszáj vmi mást is mozogni. Búcsút intünk, remekül vagyunk, szépen megyünk tovább. Adi megint az úton poroszkál... Enyhe hagymaszag, a Gerecse oldalán gyalogolva dicsérjük a szép, fák között beszűrődő fényeket, aztán vhogy Hayett is hozzánk csapódik. Farkas a beígért sárbirkózást hiányolja a papi üdülőnél. Furcsa, de tényleg nincsen sár, ahol múltkor 20 perc alatt eveztem át, most 2-3 perc alatt áthaladunk. Ispi kedvenc fáját megsimagtjuk, a Nagy Öreg megérdemli a szeretet... Nagyon jó időben érjük el Bányahegyet, ahol Bocsiék várnak.
Harmadik szakasz: "ahonnan már legurulunk", azaz Bányahegy-Szárliget
Nagyobb szusszanást tervezünk, lemosdás, ruhaváltás, felszerelkezés az utolsó etapra. Nicolék már nem kísérnek tovább, okosan kell frissítenünk. Kendőt cserélek, pici sós kex lecsúszik, flakon a kézbe. Akkor tudjuk meg, hogy Diemnek baj van a gyomrával, kiállt. Nagyon sajnálom :(( Szeszabi is ül az autó mellett, neki sem jött össze... egy pillanatig habozok, talán csak egy kis biztatás kellene neki, hiszen látszólag olyan jól néz ki... Összekapjuk magunkat és indulunk az utolsó megmérettetésre. Számolok, osztok-szorzok, ez már gyerekjáték lesz... aha, mer' igen, szólal meg egy gunyoros hang belülről, várjuk ki a végét! Minden annyira kedves és ismerős, csak érzem, hogy fáradok. Chinoéknál megint gyümölcsevés, nézem a tájat, egyre szebbek a fények, igazi fotóscsemegéket kínál a természet. Egyenletesen kocogunk, bámulom Farkas lábait magam előtt, hogy bír még mindig ugyanúgy mozogni, mint mikor elkezdtük?! Alával néha szótlanul egymásra pillogunk, hiába, bennünk van a mai nap... Koldusszállás felé virul a fejünk, hamarosan újra találka a mieinkkel, végre megkóstolhatom a csodakókuszgolyókat! Remekül van a gyomrom, húú, de finom az alma és nem csalódom a kókuszosban sem, hiába, tud ez a Gandika. Bélát keresem, tudom, hogy van még itt vmi, de nem jut eszembe, búcsúzunk és megyünk. Szerencsére pár méterrel arréb kapok észbe, hogy a fejlámpát és a hosszúujjút el kell kérnem. A sorompónál nagyon megörülök a barackbefőttnek, és megborzongok, ahogy Hayettet látom sajtot enni. :) Alabácsi "zsíroz", szép lassan kocorászunk a felfelén, kezdi fényét veszteni a táj. A Somlyón nagy tűz lobog, eszembe jutnak a József Attila sorok: "Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek..." Hűvösödik, futunk bele az estébe. A lábaim egyre többet vétenek, az egyenetlen talajon meg-megbotlom, fáradt vagyok, mégis boldog. Érzem, hogy ez már megvan... Furcsa mód szúr az oldalam, vagy inkább a hasfalamnál van vmi, de nem komoly. A gyaloglás-futás aránya a gyaloglás felé tolódik, a lejtmenetek már nem esnek annyira jól, mint a Kevélyt elhagyva... Útközben begyűjtünk néhány eltévedt lelket, mindjárt az utolsó EP-nél vagyunk és utána csak egy hosszúlépés. Közel a ponthoz bevárom a többieket, előrehajolok, de hirtelen érzem, hogy nem tudok kiegyenesedni, annyira kell pisilni. Hayett kezébe nyomom a cuccaimat, előreküldöm őket és ott helyben fél hordónyit ürítek...Uristen!!! Hát igen, régen volt a szántói műút, de utána nem éreztem, hogy bokorba kellett volna mennem. Talán ez volt az oka a hasfalnyomoromnak is(?) Nagyon jó a kedvem, Rékáéknál vagyunk, megint alma-narancs tankolás, Alabácsi majdnem lebontja az EP bútorzatát :) Feliratok jönnek, már mindenen vigyorgok, nagyon-nagyon közel járunk! A műúton már tisztességből is futni próbálunk, könnyen betalálunk a kék lukba, az irtáson átbotorka, jön a kacsázás, meg a föl-le, már halljuk a szárligeti vasútállomás hangjait... és itt a falu széle, kutyaugatás, MEGJÖTTÜNK!!! Falábaink új életre kelnek és futunk, bele az utolsó párszáz méterbe. Felüljáró lépcső, jajistenem, de ismerős alak ül rajta, az én drága emberem várta, hogy megérkezzek... nem is tudom, mit érzek, olyan sok ez hirtelen a végére! És már üdvrivalgunk az aluljáró sötétjében, és felsejlik a keskeny út felfelé az iskoláig... pár méter még, a kapuban egész szurkoló csapat tapsol, hajrázunk, és ahogy közel érünk, kirajzolódnak a kedves, ismerős arcok... Vége van, megérkeztünk. Utolsó dugás, vki lehúzza az ujjamról a szerkezetet, kapok szép oklevelet, mellette a Tupermanes póló, amire annyiszor gondoltam az úton. Körülöttem mindenki mosolyog és gratulál... Nagyon-nagy hálát és boldogságot érzek. Farkasékkal összeölelkezünk, majd körbe állunk és hipp-hipp hurázunk :) Hayett jól írta, "kell egy csapat"...
Köszönök mindent. Farkasnak és Alának a vigyázó társaságot, Nicolnak és Bocsinak a frissítést, hogy egész nap a mi kívánságainkat figyelték. Balázsnak, és a szervezőcsapatnak a munkáját, a sok kedvességet. És nem utolsósorban köszönöm Ispinek a felkészítést és a családomnak, hogy elviselte a hiányomat, amíg én kint futkároztam. :) Nagy csapatmunka volt ez. Sok apró dolognak kellett masszív gombóccá összeállnia, hogy jól működjön a szerkezet. Kellettek, akiknek nyafoghattam, akik végig biztattak a felkészülés során, nekik külön is köszönöm.